Szabó Szabolcs Vándorkupa
A Vándorkupáról

A Vándorkupát 2019-ben indítottuk útjára. A versenyre elsősorban vidéki iskolák 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatait várjuk, akik életében a részvétel talán fontosabb, mint a nagyobb, budapesti iskolák tanulói számára. A megmérettetés elegyíti a természettudományokat, azaz jelenségeket kémiai, fizikai, biológiai szempontokból is vizsgál, kitér földrajzi ismeretekre is – és általában: nem tantárgyi tudást, hanem a természet, környezetünk értő ismeretét tűzi zászlajára.
Mi a verseny célja?
Mit lehet nyerni?
Hogyan indult a Vándorkupa?
Így hát a veszprémi csapatot kértük meg az első „valódi” Vándorkupa megrendezésében történő együttműködésre, és Nagyné Czaun Mariann iskolaigazgató és matematikatanár, Pósfai Márton és Tislér Levente, már újdonsült középiskolás tanulók vezetésével az előkészítés és lebonyolítás sikeres volt.
Hogyan zajlik a verseny?
A verseny menete
- Előzetes feladat: Előzetesen beküldendő bemutató (plakát, video, stb.) készítése egy adott interdiszciplináris természettudományos témában (2019-ben a téma a „fizikai törvények megvalósulása az élőlények mozgásában” volt).
- Írásbeli feladat: A csapatoknak kísérletekhez, interdiszciplináris jelenségekhez és ismeretekhez kapcsolódó feladatokat kell megoldaniuk írásban, 90 perc alatt. Ehhez segédeszközként kizárólag számológép és periódusos rendszer használható.
- Szóbeli feladat: A diákoknak kvíz-szerűen kell kérdésekre válaszolniuk, illetve gondolkodtató feladatokat megoldaniuk. Ebben a fordulóban a gyorsaság is számít.
Az értékelés szempontjai
Az eddigi versenyek


Helyszín: Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola
Előzetes feladat: Repülő papírhenger elkészítése, mozgásának vizsgálata, magyarázata. Minél több olyan körülmény és paraméter gyűjtése, ami befolyásolja, hogy milyen messzire tud repülni a henger. Olyan henger építése, ami a lehető legtávolabbra repül.
A verseny győztesei: Megosztott első díjat nyert: Balatonlelle – Karádi Általános Iskola és AMI csapata (Siska Luca, Komáromi Gergő, Juhász Lilla Jázmin, Keresztes Zalán, felkészítő tanárok: Misetáné Dr. Burján Anita és Gelencsér Gábor) és Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI csapata (Tóth Gellért, Papp Hanna Jázmin, Egri Csenge, Novotny Márk, felkészítő tanár: Tóthné Zachár Gyöngyi)

Helyszín: Pápai Református Kollégium Gimnáziuma
Előzetes feladat: 3-5 perces videófilm készítése „Mindennapi tárgyaink életciklusának elemzése” témában. A csapat válasszon ki legalább kettő, legfeljebb négy olyan, a mindennapi élet során használt tárgyat, amelyek jellemzően a repülőtereken, és/vagy repülőgépeken előfordulnak. A csapattagok feladata, hogy utánanézzenek a tárgyak valószínűsíthető életútjának és egy videó formájában mutassák is be azt.
A verseny győztesei: Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata (Tóth Rebeka, Varga Dóra Boglárka, Fujt Levente és Kósa Kristóf, felkészítő tanárok: Nagyné Czaun Marianna és Zsámár Gyöngyi)

Helyszín: Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola (Budapest XVIII. kerület)
Előzetes feladat: 3-5 perces videófilm készítése „Ejtőernyő készítése és ejtőernyőzés a természetben” témában.
A verseny győztesei: Pápai Észkerék Egyesület csapata (Gaál Fruzsina Kata, Császár Júlia, Böröczky András Bálint, Hetyei Dániel; felkészítő tanárok: Zotter Katalin és Spissich László)

Helyszín: Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola (8200 Veszprém, Budapest út 11.)
Előzetes feladat: A0 méretű plakát készítése „Fizikai törvények megvalósulása az élőlények (hely- és helyzetváltoztató) mozgásában” témában.
A verseny győztesei: Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola csapata (Tóth Anna, Remsei Gergely, Orbán Dominika, Konnerth Péter, felkészítő tanár Kabály Adrien)

Vándorkupa hírek
Beszámoló a Vándorkupa tanulmányi kirándulásról
A 2025-26-os Vándorkupa győztes Dobókockák csapat az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumból augusztus végén vett részt az ezúttal Balatonfüreden és Tihanyban szervezett tanulmányi kiránduláson, amely a verseny fődíja.
Vándorkupa kiírás 2026-27
Hetedszer írjuk ki a Szabó Szabolcs Természettudományos Vándorkupát. Az online és az előzetes feladat alapján a legjobb 16 csapat jut a döntőbe, melyre az Esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban, 2027. április 16-17-én kerül sor.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b