Kémiatanári mentorprogram
2026 őszén negyedszer indul az a mentorprogram, amelynek keretei között tapasztalt kémiatanárok segítik szaktárgyi, pedagógiai, módszertani kérdésekben olyan kollégáikat, akiknek hasznos segítséget jelenthet tapasztaltabb kollégáiktól kapott mentorálás. Köztük lehetnek egyaránt pályakezdők, nemrég a pályán lévők, újrakezdők, kis iskolájukban „magányosan” kémiát tanító pedagógusok, rövid ciklusú képzésben átképzett kémiatanárok, új kihívásokkal szembesülők (pl. érettségi felkészítés), és általában bárki, aki szaktárgyi, pedagógiai, módszertani kérdésekben szívesen venne igénybe tanácsokat, tapasztalatcseréket. A programot az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával valósíthatjuk meg.
A résztvevők egyöntetű pozitív véleményről számolnak be. A mentorok maguk is töltődnek, miközben segítenek a mentoráltaknak a napi munkában, a tanári munka stresszes helyzeteinek kezelésében, a felmerült kérdések megválaszolásában. Az érdeklődés évről évre nő, 7 mentorpárral indultunk 2023-ban, és 2026 őszén már 22 mentorpár kezdi a munkát a negyedik évben. Jellemzően 8-10 – alapvetően online, de a lehetőségek szerint akár személyes – megbeszélést tartanak az év során, amelyet minden tanévben két találkozóval, workshoppal egészítünk ki az Egis Tudományos és Technológiai Központjában.
Videó és írásos beszámolók itt:
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b