28. óra podcast
Az új sorozat gondolata annak a G7 beszélgetésnek nyomán született, melyen 2021. februárban vettünk részt Dr. Szalay Lucával (az ELTE TTK Kémiai Intézet egyetemi adjunktusa, aki számos programunkban együttműködő partnerünk), Dr. Szakmány Csabával (az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kémia vezetőtanára és Alapítványunk szakmai vezetője) és Holtzer Péterrel.
Adások
28. óra – Több kevésbé neves iskola kéne, ahonnan a Semmelweisre jönnek a diákok – így látják az egyetemen a saját utánpótlásukat
A Semmelweis Egyetemről Hafiek Andreával és Benyó Zoltánnal beszélgettünk a G7 28. óra tanévzáró adásában az Egyetemre bekerülő diákokról, honnan jönnek, és mit hoznak a középiskolából.
28. óra – “Mindenkinek ebből kéne tanulnia” – így segíthet itthon is a világ egyik legnagyobb tanulási platformja
A G7 28. óra adásában Lovas Eszterrel, a Khan Academy magyarországi képviselőjével beszélgettünk. A KA oktatási anyagait világszerte több, mint 150 millióan használják ingyenesen.
28. óra – Szakemberből felnőtt korban átképzett tanárok – megoldás vagy álmegoldás a tanárhiányra?
Fridez Dóra kémiatanár Szegedről, és Dr. Murányi Zoltán, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanára voltak vendégeink a G7 28. óra adásában. Ezúttal az „átképzett”, rövid ciklusú képzést követően – például – kémiát tanítani kezdő pedagógusok voltak a témánk.
28. óra – A segítő fejlesztések elfogadására is nehezen van energiájuk az egyre leharcoltabb tanároknak
2023 utolsó 28. óra podcastjában Fejes-Martinez Krisztina, a Hősök Tere Alapítvány munkatársa, trénere, a Hős Iskola program vezetője volt beszélgetőtársunk.
28. óra – A szakmai utánpótlás dilemmái a vegyiparban
A G7 28. óra podcast sorozat adásában ezúttal Szabó Csaba, a Magyar Vegyipari Szövetség (Mavesz) igazgatója volt a vendégünk.
28. óra – Valamit rosszul csinálunk, ha a gyerekek így megutálják a fizikát nyolcadikra
A 28. óra legújabb adásában Weiszburg Tamás volt a vendégünk, aki az ELTE TTK Környezettudományi Centrumának tanára, és a „Z-szak” motorja.
28. óra – Ez most nem az a helyzet, amikor a tanári teljesítménymérésre kéne helyezni a hangsúlyt
A 28. óra podcast legújabb részében Dr. Csapodi Csabával a tanárképzésben zajló átalakulásokról beszéltünk.
28. óra – Van tere az újításnak a magyar közoktatásban
Hogyan kerülhetnek alapítványi vagy forprofit szereplők révén korszerű megoldások a közoktatásba? A 28. óra adásában erre kerestük a választ.
28. óra – Különbség gimnázium és technikum között
A szakképzésről beszélgettünk a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum igazgatójával.
28. óra – Így segíthetik diákmentorok is a tehetséggondozást
Diákmentorok és a Mobillabor debreceni továbbgondolása – a 28. óra podcastban ezúttal Alapítványunk debreceni kis csapatával beszélgettünk.
28. óra – Milyen potenciált lát a kormány az oktatási reformban?
Orbán Krisztián közgazdásszal beszélgettünk: mi volt ugyanúgy vagy másképp az oktatásban az elmúlt 100 év rendszereiben, mire számíthatunk, miben bizakodhatunk?
28. óra – 100-140 éves lemaradásban van a magyar iskolarendszer
A 28. óra új évadának első adásában Gloviczki Zoltánnal beszélgettünk a magyar oktatási rendszer helyzetéről.
28. óra – Pedagógia a változó világban
Hogyan lehet a jövőben fontos tudások és kompetenciák világát elhozni a mai gondolkodásba?
28. óra – Már az óvodákban frontális oktatással veszik el a gyerekek kedvét a természettudományoktól
Vajon mi az a folyamat, amely során a világra és környezetünkre nyitott kisgyermekekből a felső tagozatra a fizikától és kémiától rettegő kamaszok lesznek?
28. óra – Felületes információk alapján választanak pályát a fiatalok
A 28. óra hatodik adásában a tanári pályaorintecióról beszélgettünk fiatalok és más szakképzettségű felnőttek esetében.
28. óra: Adrenalininjekció a tanároknak, ha egy vállalatnál látják, mire készítik fel a diákjaikat
Mi szűrődik le a természettudományos közoktatás helyzetéből a felsőoktatás és a vállalatok számára?
28. óra: Gyakorlatilag elfelejtettek tanulni a diákok az elmúlt két évben
Podcast sorozatunk 4. részében azt járjuk körbe, hogy egy közepes méretű városban hogyan tudnak együttműködni iskolák a tehetséggondozásban, és hogyan jutnak el a gyerekek az első osztálytól az érettségiig.
28. óra: A kistelepülési iskolák problémái
Podcastunk 3. adásában Élő Anita és Thaisz Miklós voltak vendégeink, és a kistelepülési iskolák helyzetéről beszélgettünk velük.
28. óra: A magyar iskolákban lényegtelen szempontok szerint értékelik a gyerekeket
A 28. óra podcast második adásában Lannert Judit oktatáskutatóval beszélgettünk.
28. óra – új oktatási podcast sorozatunk a G7-en
“28. óra” címmel podcast sorozatot indítottunk a G7 gazdasági portálon. Az első adásban Darvas József a Kémia Mobillabor tanárcsapatának tagja volt vendégünk.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b