Digitális Mobillabor
A Kémia Mobillabor „békeidőben” sem tud minden iskolába eljutni, a járványhelyzet okozta távoktatás és iskolai szigorítások idején pedig sajnos még kevésbé, ezért alakítottuk ki a Digitális Mobillabort (DML), amely kiegészíti – és amikor kell, helyettesíti – a bemutatókat. A Kémia Mobillabor kísérleteit videó formájában hozzáférhetővé tettük minden diák és tanár számára. A kísérletek egy részét sikerült még 2020 elején „igazi” bemutatók keretében felvenni, a hiányzó videókat pedig üres iskolában voltunk kénytelenek 2020 nyarán leforgatni.
Minden kísérlet saját oldalt kapott a honlapon. Ezeken a kísérlet videója mellett megtalálható a kísérlet leírása a hagyományos „Kísérlet-Tapasztalat-Magyarázat” szempontok szerint, valamint a tanári Kézikönyv megfelelő oldala, elsősorban a tanárkollégák számára. A videókhoz kapcsolódóan Tanai Dóra kémiatanár-jelölt készített játékos feladatlapokat, ezeket Szakmány Csaba lektorálta és szerkesztette. A feladatlapok a 7-8.-os korosztály számára készültek, általános iskolai tudást igényelnek. A feladatlapok tetszőlegesen használhatók az oktatásban, bátorítjuk is a kollégákat arra, hogy töltessék ki őket a diákjaikkal! Tovább-publikálás esetén kérjük a szerző és az internetes forrás feltüntetését!
További terveink között szerepel a kísérletekhez kapcsolódó kvízkérdések összeállítása is.
További terveink között szerepel a kísérletekhez kapcsolódó kvízkérdések összeállítása is.
Bízunk benne, hogy a járványveszély elmúltával újra útjára indulhat a Kémia Mobillabor. Addig is jó és hasznos szórakozva tanulást kívánunk a Digitális Mobillaborhoz!
1. Kísérletsor: Levegő, oxigén, égés, oxidáció
2. Kísérletsor: Víz, savak, bázisok, fémek
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b