Kuratórium
![index index](https://sz2a.hu/wp-content/uploads/2020/08/index.jpg)
Holtzer Péter
Pályám során sokat foglalkoztam pénzügyekkel, gazdasággal csakúgy, mint hosszú távú társadalmi ügyekkel, mint például a nyugdíj-problémák kérdései, vagy éppen az oktatás. Ezért is érintett meg nagyon mélyen, hogy Szabolcs barátunknak ilyen mértékben tört derékba az a pályája, amely annyi munkát és küzdelmet tartalmazott az oktatás, a tanítási módszertan fejlesztése, és a közösség-kovácsolás terén is. Azért döntöttem az Alapítvány létrehozásáról, hogy ezt az örökséget legalább kicsiben megpróbáljuk tovább vinni, és ezzel támogatni a jövő diákjait és tanárjait. Saját két gyermekemen keresztül is megélem azt, hogy mi mindenen lehetne dolgozni, segíteni.
![Forgács Andrea](https://sz2a.hu/wp-content/uploads/2018/02/FA_foto.jpg)
Forgács Andrea
Igazából felnőtt fejjel értettem meg és gondoltam át, hogy mi az, amit Szabolcs jelentett és adott útravalóul nekem a Fazekasos évek alatt. Amellett hogy osztályfőnökként emberségre nevelt, csiszolta fizika és kémia tudásomat, megmutatta, hogyan lehet közösséget nevelni, formálni. Nagyon aktívan és tudatosan tervezte és szervezte a kirándulásokat, bicikli és vízitúrákat, sporteseményeket, versenyeket, de ha kellett apáskodott felettünk. A kosárlabda szeretete pedig már kezdetektől összekötött minket. Kifogyhatatlan energiája és lelkesedése ma is motivál a munkám során és a privát életben is. Célom, hogy az Alapítvány munkáján keresztül hozzájáruljunk Szabolcs emlékének és hagyatékának méltó megőrzéséhez, ápolásához.
![Papp-Peter Papp-Peter](https://sz2a.hu/wp-content/uploads/2020/09/Papp-Peter-400x400.jpg)
Papp Péter
Papp Péter a Belvárosi Tanoda igazgató-helyettese. Szabolcs egyetemi és kosárlabda-társa, egy ideig munkatársa is volt.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b