TÁMOGASS!
Adószám: 18908965-1-43
Számlaszám: 16200106-11603384
KAPCSOLAT
info@sz2a.hu
 
HUN | ENG

Névadónk

Megemlékezés

Sz2A kod
Szabó Szabolcs a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium speciális matematika tagozatának diákja volt, majd az ELTE TTK-n szerzett kémia-matematika-fizika tanári diplomát. Ezt követően 16 évig tanított a Fazekasban, kémia vezetőtanár és osztályfőnök is volt. Szabolcs 2017. januárjában elhunyt. Barátai, egykori osztálytársai, tanítványai, egyetemi évfolyamtársai létrehozták a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Alapítványt. Kollégája és pályatársa, Hobinka Ildikó így emlékezett Szabolcsra:
„Tehetséges és szorgalmas diák volt, szívesen kísérletezett az iskolánk laboratóriumában a versenyekre való felkészülésben. Így már elsős gimnazistaként ott volt az Irinyi János Országos Kémiaverseny döntőjében, Győrben, majd az érettségi előtti évben az OKTV-n kémiából 3. helyezett lett, de sikereket nemcsak kémiából, hanem matematikából és fizikából is elért. Mindeközben komolyan sportolt is, és itt életre szóló barátokat szerzett. Ezek után egészen nyilvánvaló volt, hogy a természettudományos tanári pályát választotta élethivatásul, és 1991-ben diplomázott az ELTE kémia-matematika-fizika szakos hallgatójaként. A Fazekas vezetősége azonnal örömmel hívta az alma materbe tanítani, hiszen tudtuk, hogy szakmailag kiválóan felkészült, a tanítás tudománya, művészete pedig a vérében volt. Tizenhét évig volt közvetlen tanárkollégám. Az iskola egyik profiljának megfelelően felismerte és minden lehetséges módon támogatta a diákokat tehetségük kibontakoztatásában. Már az első évben bekapcsolódott a kémia szakkör munkájába, és öt tanítványa már abban az évben bejutott az Irinyi Kémiaverseny országos döntőjébe. Az Irinyi döntőjében minden évben volt tanítványa, a Fazekasban eltöltött évek alatt összesen több mint 40 diákja vett itt sikeresen részt. Az évek során tanítványai sikert sikerre halmoztak, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen több mint 30 tanítványa jutott kémiából a döntőbe, közülük 17 az első 10 közé. Egyik tanítványa a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián két egymást követő évben ezüst-, illetve aranyérmes lett. A sikerek még további munkára lelkesítették.

Diákjaival bekapcsolódott a környezetvédelmi projektversenyekbe is, akik 1999-ben a Nemzetközi Környezetvédelmi Projektolimpián (INEPO) bronzérmet szereztek, és lehetőséget kaptak a 2000-ben megrendezett hannoveri környezetvédelmi világversenyen (WYRF) való részvételre is.

A tanítványai a kutatómunkájukkal az Országos Tudományos Diákköri Konferencián 1999-ben és 2004-ben is első díjat nyertek.

Figyelte a friss kémiai irodalmat, minden új kísérletet kipróbált, minden új információt megismert. Talán legelsőként tanulta meg az Obendrauf-féle fecskendős kísérleti technika minden csínját-bínját, bevezette az oktató munkája mindennapos gyakorlatába, sőt tanárkollégáinak továbbadta tudását. Évek hosszú során át együtt vezettük a fővárosi kémiatanárok továbbképzését, sőt a megyei továbbképzésekben is átadtuk az aktuális új kémiai ismereteket. Elindítottuk a “mobil laborunkat”. Saját autónkkal jártuk az országot, vittük a kísérleti eszközöket, vegyszereket, hogy olyan helyekre is eljusson a kísérletezés öröme, ahol arra nem voltak kellően felkészülve. Szabolcs még Csíkszeredában, a Bolyai Nyári Akadémián is bemutatta az erdélyi kémiatanároknak a „lowcost” kísérletezést. Egyszóval kiváló tanár és nagyszerű kolléga volt. Sikeres munkássága jutalmául 2005-ben megkapta a Magyar Kémiaoktatásért Díjat.”

Megjelent: Középiskolai Kémiai Lapok, 44. évf. (2017) 3. sz. 181–182

Fazekas Gimnázium matematika tagozat 1981-85

Kémia Mobillabor - A kezdetek

Fazekas 2004b: osztályfőnök

Elismerések, megjelenések