TÁMOGASS!
Adószám: 18908965-1-43
Számlaszám: 16200106-11603384
KAPCSOLAT
info@sz2a.hu
 
HUN | ENG

Szabó Szabolcs Vándorkupa

A Vándorkupáról

Kupa_mod
A Szabó Szabolcs Természettudományos Vándorkupa egy komplex természettudományos országos csapatverseny általános iskolák tanulói számára A Vándorkupát 2019-ben indítottuk útjára. A versenyre elsősorban vidéki iskolák 7-8. osztályos tanulóiból álló csapatait várjuk, akik életében a részvétel talán fontosabb, mint a nagyobb, budapesti iskolák tanulói számára. A megmérettetés elegyíti a természettudományokat, azaz jelenségeket kémiai, fizikai, biológiai szempontokból is vizsgál, kitér földrajzi ismeretekre is – és általában: nem tantárgyi tudást, hanem a természet, környezetünk értő ismeretét tűzi zászlajára.

Mi a verseny célja?

A verseny célja, hogy elsősorban vidéki és határon túli általános iskolások mérjék össze tudásukat komplex természettudományos feladatok, problémák megoldása során. Pályázni az általános iskolák 7-8. osztályos 4 fős csoportjai tudnak. A csapattagok között kell lennie 2-2 hetedikes és nyolcadikos tanulónak, illetve 2-2 fiúnak és lánynak.

Mit lehet nyerni?

A mindenkori győztes iskola egyebek között elnyeri azt a lehetőséget is, hogy a következő versenyt megrendezze, és addig őrizze a Vándorkupát. A verseny rendezésében a győztes csapat nyolcadikosai, akik a következő évben már kilencedikes középiskolások, aktív szerepet játszanak, ők állítják össze a feladatsorokat, majd vesznek részt a lebonyolításban is. Mindehhez, és persze az egész megrendezéshez Alapítványunk sok segítséget nyújt, és természetesen a finanszírozásról is gondoskodik. A Vándorkupa résztvevő csapatainak a részvétel ingyenes, utazásukról, szállásukról és étkezésükről gondoskodunk. A verseny végén értékes nyereményekkel távoznak a legjobb csapatok (így például természettudományos lapok előfizetésével), míg a győztes a rendezési jog mellett egy tartalmas tanulmányi kirándulás különdíjat kap.

Hogyan indult a Vándorkupa?

Az első Vándorkupát 2019. novemberében rendeztük Veszprémben, a Kossuth Lajos Általános Iskolában, öt csapat részvételével. „Nulladik körben”, 2018. tavaszán a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban hagyományosan megrendezett „Kis Kavics Kupára” toboroztunk a Kupa története során először vidéki csapatokat, s közülük a Veszprémi Kossuth csapata ért el kiemelkedő helyezést – a legjobb vidéki csapatként, szoros versenyben negyedik lett, három helyi, Fazekasos csapat mögött.  Így hát a veszprémi csapatot kértük meg az első „valódi” Vándorkupa megrendezésében történő együttműködésre, és Nagyné Czaun Mariann iskolaigazgató és matematikatanár, Pósfai Márton és Tislér Levente, már újdonsült középiskolás tanulók vezetésével az előkészítés és lebonyolítás sikeres volt.
Köszönjük Bambek Dávid képzőművésznek, Szabó Szabolcs egykori tanítványának, a vándorkupa elkészítését, megvalósítását!

Hogyan zajlik a verseny?

A verseny menete

A diákoknak a verseny során háromféle feladatot kell megoldaniuk.
  1. Előzetes feladat: Előzetesen beküldendő bemutató (plakát, video, stb.) készítése egy adott interdiszciplináris természettudományos témában (2019-ben a téma a „fizikai törvények megvalósulása az élőlények mozgásában” volt).
  2. Írásbeli feladat: A csapatoknak kísérletekhez, interdiszciplináris jelenségekhez és ismeretekhez kapcsolódó feladatokat kell megoldaniuk írásban, 90 perc alatt. Ehhez segédeszközként kizárólag számológép és periódusos rendszer használható.
  3. Szóbeli feladat: A diákoknak kvíz-szerűen kell kérdésekre válaszolniuk, illetve gondolkodtató feladatokat megoldaniuk. Ebben a fordulóban a gyorsaság is számít.

Az értékelés szempontjai

A szakmai zsűri tartalmi szempontok (tudományosság, érthetőség) és retorikai szempontok (az előadás felépítése, nyelvezet, stilisztika, kidolgozottság stb.) alapján egyaránt értékeli a csapatokat.

Aktuális versenykiírás

Az eddigi versenyek

Időpont: 2024. április 26-27. Helyszín: Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola Előzetes feladat: Repülő papírhenger elkészítése, mozgásának vizsgálata, magyarázata. Minél több olyan körülmény és paraméter gyűjtése, ami befolyásolja, hogy milyen messzire tud repülni a henger. Olyan henger építése, ami a lehető legtávolabbra repül. A verseny győztesei: Megosztott első díjat nyert: Balatonlelle – Karádi Általános Iskola és AMI csapata (Siska Luca, Komáromi Gergő, Juhász Lilla Jázmin, Keresztes Zalán, felkészítő tanárok: Misetáné Dr. Burján Anita és Gelencsér Gábor) és Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI csapata (Tóth Gellért, Papp Hanna Jázmin, Egri Csenge, Novotny Márk, felkészítő tanár: Tóthné Zachár Gyöngyi)
Időpont: 2023. március 10-11. Helyszín: Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Előzetes feladat: 3-5 perces videófilm készítése „Mindennapi tárgyaink életciklusának elemzése” témában. A csapat válasszon ki legalább kettő, legfeljebb négy olyan, a mindennapi élet során használt tárgyat, amelyek jellemzően a repülőtereken, és/vagy repülőgépeken előfordulnak. A csapattagok feladata, hogy utánanézzenek a tárgyak valószínűsíthető életútjának és egy videó formájában mutassák is be azt. A verseny győztesei: Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata (Tóth Rebeka, Varga Dóra Boglárka, Fujt Levente és Kósa Kristóf, felkészítő tanárok: Nagyné Czaun Marianna és Zsámár Gyöngyi)
Időpont: 2022. április 1-2. Helyszín: Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola (Budapest XVIII. kerület) Előzetes feladat: 3-5 perces videófilm készítése „Ejtőernyő készítése és ejtőernyőzés a természetben” témában. A verseny győztesei: Pápai Észkerék Egyesület csapata (Gaál Fruzsina Kata, Császár Júlia, Böröczky András Bálint, Hetyei Dániel; felkészítő tanárok: Zotter Katalin és Spissich László)
Időpont: 2019. november 15-16. Helyszín: Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola (8200 Veszprém, Budapest út 11.) Előzetes feladat: A0 méretű plakát készítése „Fizikai törvények megvalósulása az élőlények (hely- és helyzetváltoztató) mozgásában” témában. A verseny győztesei: Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola csapata (Tóth Anna, Remsei Gergely, Orbán Dominika, Konnerth Péter, felkészítő tanár Kabály Adrien)

Vándorkupa hírek

Vándorkupa 2024 – Beszámoló

A 2024. évi Szabó Szabolcs Komplex Természettudományos Vándorkupa országos döntőjét Veszprémben rendeztük április 26-27-én, 12 csapat részvételével. Az előző, 2023. tavaszi versenyt a Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola csapata nyerte, így övék lett a rendezés joga és lehetősége. 2019 után másodszor tértünk vissza hozzájuk.