TÁMOGASS!
Adószám: 18908965-1-43
Számlaszám: 16200106-11603384
KAPCSOLAT
info@sz2a.hu
 
HUN | ENG

Támogatás az emelt szintű kémia érettségire készülőknek

Alapítványunk a Servier Kutatóintézettel együttműködésben 21 iskola számára biztosított olyan eszközcsomagokat, amelyek az emelt szintű kémia érettségire való felkészülést segítik. A kezdeményezés célja, hogy gyakorlati támogatást nyújtson a továbbtanulás előtt álló diákoknak és felkészítő tanáraiknak.Hiszünk benne, hogy az ilyen együttműködések valódi esélyt teremtenek, és külön öröm számunkra, hogy a Servier támogatásával, közösen ezen a területen is hozzájárulhatunk a fiatalok jövőjéhez.

Újabb képzés mentorprogramunkban Debrecenben

2026 február elején másodszor tartott képzést Fejes-Martinez Krisztina, együttműködő partnerszervezetünk, a Hősök Tere Alapítvány trénere a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, a diák-diák mentorprogramunkban résztvevő tanulóknak, mentoroknak és mentoráltaknak. Először 2023 novemberében jártunk csapatépítő workshoppal a programban akkor részt vevő mentorpároknál és pedagógusaiknál. A beszélgetés ezúttal is elsősorban önismeretről, a jó visszajelzések fontosságáról, a growth mindsetről (növekedésorientált, fejlődésfókuszú gondolkodásmód) szólt.

Ismét kiírjuk a kémiatanárok munkáját támogató pályázatunkat mentoráltak részére

Az előző két tanévet követően harmadszor írjuk ki pályázatunkat olyan kémiatanárok számára, akiknek hasznos segítséget jelenthet tapasztaltabb kollégáiktól kapott mentorálás. Jelentkezhetnek egyaránt pályakezdők, nemrég a pályán lévők, átképzett kémiatanárok, új kihívásokkal szembesülők (pl. érettségi felkészítés), és általában bárki, aki szaktárgyi, pedagógiai, módszertani kérdésekben szívesen venne igénybe tanácsokat, online tapasztalatcseréket.

Jelentős érdeklődés az emelt kémia érettségi felkészítést támogató kezdeményezés iránt

Nagyszámú visszajelzést kaptunk arra az előzetes igényfelmérésre, amelyben az emelt kémiaérettségi felkészítést végző tanárok eszközigényeiről igyekeztünk többet megtudni. Eközben zajlik a munka a módszertani kézikönyv előkészítésén is. Reményeink idén ősszel már elő tudunk állni mind a kézikönyvvel, mind pedig azzal a pályázattal, amely alapján anyagokkal és eszközökkel segíthetjük majd a kémiatanári közösséget. A módszertani munka a Servier Kutatóközpont Zrt, az Egis Gyógyszergyár Zrt, és a Bau-Haus Kft. támogatásával zajlik, míg a készleteket a Servier által felajánlott keret biztosíthatja majd.

Igényfelmérés kémia emelt szintű érettségi felkészítést végző tanároknak segítséget nyújtó kezdeményezésről

Alapítványunk előkészítő munkát folytat hasznos segítség (Kézikönyv) nyújtásáról kémia emelt szintű érettségi felkészítést végző tanároknak módszertani kérdésekben, illetve lehetőség/igény szerint vegyszerekkel és eszközökkel történő támogatásukban.
Fontos mérföldkőhöz értünk a csatolt igényfelméréssel. Kérjük, hogy azok a kollégák, akik számára mindez releváns, tekintsék át a csatolt dokumentumokat, és várjuk igényeiket. Megköszönjük, ha segítenek a felhívást eljuttatni más potenciálisan érintett tanár-kollégáikhoz is.
Köszönjük

A MAVESZ-Sz2A Projektverseny jelentkezésének határidejét 2024. november 25-ig meghosszabbítjuk

Még lehet jelentkezni a Magyar Vegyipari Szövetséggel (MAVESZ) közösen szervezett, 10-11. osztályosok legalább 4 fős csapatai számára a természettudományokra, ezen belül is a fenntarthatóságra, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaira épülő projektversenyre.
További információk a Projektverseny honlapján, illetve facebook oldalán lesznek megtalálhatók: https://zoldvegyertek.hu/, https://www.facebook.com/mavesz.sz2a.projektverseny/