TÁMOGASS!
Adószám: 18908965-1-43
Számlaszám: 16200106-11603384
KAPCSOLAT
info@sz2a.hu
 
HUN | ENG

Találkozó és workshop 2025 őszén is az ELTE TTK tanárképzésben résztvevő hallgatóival

Az egy évvel ezelőtti beszélgetést követően, 2025 novemberében ismét módunk volt az Edisonplatform szervezésében, az ELTE TTK-n beszélgetésen részt venni tanárszakos hallgatókkal. Idén is megtapasztaltuk, hogy többségük rövid ciklusú képzésben vesz részt, sok esetben a Z-szak keretei között, és csak kevesen voltak olyanok, akik a „hagyományos”, tíz féléves tanárképzésben vesznek részt kémia, fizika, biológia vagy földrajztanári képzésben.

Workshopot tartottunk a tanseged.hu jövőjéről

Április első napján az EGIS Gyógyszergyár Zrt. helyet és lehetőséget adott nekünk egy közel ötven résztvevős megbeszélésre, ahova tanárokat, támogató vállalati partnereket, informatikus/webfejlesztésben jártas szakembereket és saját önkénteseinket hívtuk el. A pedagógusok napi munkáját támogató, jelenleg link-gyűjteményként működő tanseged.hu jövőjéről beszélgettünk. Megállapodtunk abban, hogy folytatjuk az oldal fejlesztését.

Közösen értékeltük a Kémiatanár Mentorprogram második évét

A 2024-25-ös tanévben másodszor indítottuk el az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával létrejött programot, amelyben rutinos kémiatanárok mentorálják pedagógustársaikat. Ezúttal kilenc mentorpár támogatta egymást a tanév során. Miközben a mentorok szakmai, módszertani támogatást és mentális megerősítést adtak pályatársaiknak, közben ők is töltődtek, és új szempontokkal gyarapodtak.