A mai napon útjára bocsátjuk Alapítványunk kiemelkedő projektjét, a Tansegéd.hu honlapcsaládot, első két tagjával a Kémia Tansegéddel és a Földrajz Tansegéddel. Ez a Magyarországon egyedülálló fejlesztés a természettudományos tanárok napi munkáját segíti azzal, hogy az interneten található anyagok között segít eligazodni.
TS-blue

A szakmai egyeztetések már 2019 decemberében elkezdődtek, majd 2020 nyarán az Alapítványunkkal együttműködő szakértők nekiláttak az adatbázis összeállításának, ellenőrzésének és rendszerezésének. A honlapcsalád webes megjelenését Alapítványunk önkéntesei alkották meg, melynek eredményeképpen a tesztverzió után 2021 januárjától elérhető a Tansegéd.hu első két tagja: a Kémia Tansegéd és a Földrajz Tansegéd.” – fogalmaz Holtzer Péter, az Sz2A elnöke.

A Tansegéd.hu online elérhető oktatási segédanyagok széleskörű gyűjteménye. Ám a fejlesztés nem pusztán egy linkgyűjtemény: a Tansegéd.hu egy folyamatosan bővített adatbázis, melyben a tanárok kulcsszavak segítségével könnyedén kereshetnek, illetve témakörök és a tananyag típusa szerint is egyszerűen találhatnak az óráikat jól kiegészítő szemléltető és háttéranyagokat.

Hogy miben különbözik egyéb hasonló gyűjteményektől? A Tansegéd.hu:

  • ingyenesen elérhető,
  • rengetegféle segédanyagot tesz elérhetővé egy helyen (képek, videók, feladatok stb.),
  • gyakorló, középiskolai tanárok által kipróbált és összegyűjtött tartalmakat kínál,
  • egyetemi oktatókkal lektorálja a feltöltött anyagokat.

A Tansegéd.hu koncepcióját Alapítványunk önkéntese, Dr. Szakmány Csaba, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium fizika-kémia szakos középiskolai tanára és kémia vezetőtanár álmodta meg. A Kémia Tansegéd munkálatait Dr. Szalay Luca, az ELTE TTK Kémia Intézet egyetemi adjunktusa és kémia szakmódszertan oktatója koordinálta, míg a Földrajz Tansegéd munkálatait Dr. Makádi Mariann az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Földrajz szakmódszertani csoportjának szakmetodikus mesteroktatója vezette.

„Bízunk abban, hogy sok tanár fogja az órai felkészülésben hasznosnak tartani, és esetleg néhol módszertani eszköztárukat is frissíteni tudják majd. A folytatás pedig a szélesebb körű közösségi fejlesztésé: buzdítjuk a természettudományos tanárokat arra, hogy ha ismernének további hasznos anyagokat, amelyek a világhálón elérhetők, azt küldjék el (illetve a már feltöltött anyagok között esetleges hibákra is hívják fel a figyelmet). Szeretnénk majd tanári saját fejlesztésű anyagokat is befogadni, azokkal is színesíteni a palettát” – osztja meg Alapítványunk elnöke.

A Tansegéd.hu készítői remélik, hogy a linkgyűjteménnyel csökkennek a tanárok terhei, felszabadul idejük, melyet más, hasznos tevékenységre, diákjaikra, önmagukra, családjukra tudnak fordítani, és végeredményben talán mosolygósabbak lesznek. 🙂

A fejlesztés a Richter Gedeon Nyrt., a Bau-Haus Kft., a Szkaliczki és Társai Kft., az Akwa Kft., a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programja, és magánszemélyek támogatásával valósult meg.