Vándorkupa előzetes feladat
Az idei Vándorkupa előzetes feladatai már a zsűri előtt vannak! A versenyben résztvevő csapatoknak 4-6 perces videót kellett készíteniük, amelyben ételfestékkel és vízzel kapcsolatos kísérleteket folytatnak. A feladat célja, hogy a diákok kreativitásukat és tudományos tudásukat egyesítve a gyakorlatban mutassák be, hogyan lehet a hétköznapi anyagok segítségével izgalmas kísérleteket végezni. A kísérletek további érdekessége, hogy a diákok több tudományterületet is érintettek. Ihletet merítettek kémia, fizika, biológia és földrajz tudományokból is.
Szakmai Nap a Kémia és a Fizika jegyében
Országos szakmai fórumon vettünk részt Szolnokon, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskolában és Gimnáziumban, mely az Iskola és a Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésének köszönhetően valósult meg. A főszervező Tóth Imola, Mobillabor tanárcsapatunk tagja volt, aki kiemelte a kutatásalapú tanítás fontosságát, mely ma már világszerte iránymutató trend a kémia és fizika oktatásban.
28. óra – Amikor jön a gyerek és beléd rúg, akkor nem az az első gondolatod, hogy ez a gyerek bajban van
A 2025-ös évet indító adásban a NoBadKid – Pressley Ridge Alapítvány vezetőjével, Gruber Andreával beszélgettünk a „problémás” gyerekekről a közoktatásban: mit kezdenek velük az iskolák, a pedagógusok, és milyen segítséget lehet ehhez adni.
Elstartolt a kémiatanári mentorprogram második éve
A 2024-25-ös tanévben másodszor indítjuk el azt a programot, amelyben tapasztalt kémiatanárok segítik mentorálással kollégáikat. A kezdeményezést továbbra is az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával valósíthatjuk meg. Ezúttal kilenc mentorpár kezdi meg a segítő együttműködést, velük egy online találkozó keretében találkoztunk a nyitó megbeszélésen. A tavalyi tapasztalatok, a beszélgetésen elhangzottak alapján idén is hasznos munkára számíthatunk.
28. óra – Cél a pályaorientációt egyre jobban beépíteni a középiskolai oktatásba
Lendvai Viktorral, a HiSchool Alapítvány vezetőjével pályaorientációról beszélgettünk a G7 28. óra 22. adásában. A HiSchool nonprofit szervezetként igyekszik a diákok pályaválasztásra felkészítésének tartalmas útját járni.
Találkozó és workshop az ELTE TTK tanárképzésben résztvevő hallgatóival
Tartalmas megbeszélésen vehettünk részt az ELTE TTK-n az Edisonplatform szervezésében, ahol a tanárképzésben részt vevő hallgatókkal és oktatókkal volt alkalmunk találkozni. A hallgatók nagyobb része az úgynevezett Z-szakra jár (jellemzően, de nem kizárólag rövidciklusú, 2-4 féléves, természettudomány-környezettan szakos tanárképzés), illetve ott voltak a „hagyományos” természettudományos tanárképzésből is néhányan.
A MAVESZ-Sz2A Projektverseny jelentkezésének határidejét 2024. november 25-ig meghosszabbítjuk
Még lehet jelentkezni a Magyar Vegyipari Szövetséggel (MAVESZ) közösen szervezett, 10-11. osztályosok legalább 4 fős csapatai számára a természettudományokra, ezen belül is a fenntarthatóságra, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaira épülő projektversenyre.
További információk a Projektverseny honlapján, illetve facebook oldalán lesznek megtalálhatók: https://zoldvegyertek.hu/, https://www.facebook.com/mavesz.sz2a.projektverseny/
MOL Dunai Finomító STEM Szakmák Napja 2024
Százhalombatta és környéke iskoláiból érkezett mintegy 500 tanuló részvételével tartott természettudományos, pályaorientációs napon vehettünk részt a MOL Dunai Finomítóban. Mobillabor tanáraink, Dóbéné Cserjés Edit, Dudásné Kovács Erika és Pátrovicsné Deme Erika a nap folyamán érdekes, izgalmas, és tanulságos kémia, fizika és biológia kísérleteket mutattak be a felső tagozatos diákoknak.
28. óra – Ma senki nem tudja precízen megmondani, hogy hány gyerek vesz részt a közoktatásban
Horn Dániel közgazdásszal, a két évente megjelenő A Közoktatás Indikátorrendszere kiadvány egyik szerzőjével beszélgettünk arról, hogy mit tudunk, és mit nem tudunk a közoktatásról, akár a szaktanárhiány adatairól vagy pusztán arról, hogy hány tanuló van a rendszerben.
Indul a MAVESZ-Sz2A Projektverseny
Szakmai együttműködő partnerünkkel, a Magyar Vegyipari Szövetséggel közösen kiírtuk az új, Magyarországon újszerű MAVESZ-Sz2A Projektversenyt. A megmérettetésre 10-11. osztályosokból álló csapatokat várunk. A diákok az ENSZ Fenntarthatósági Fejlődési Céljaihoz kötődő projektek készítésének megjelölésével regisztrálhatnak november 15-ig, majd készíthetik el projektjeiket 2025. február 15-ig. A folyamatban a versenyt támogató cégek mentorálási segítséget is nyújtanak.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b