Ifjúsági találkozó – Közösség és lelkesedés a természettudományokért
Alapítványunk ifjúsági workshopot tartott 2024. február 23.-án pénteken, ahol a természettudományok iránti lelkesedés és nyitottság hozta össze lelkes diák és felnőtt önkénteseinket.
Eseményünkön rendkívül motivált általános iskolás 8. osztályos és gimnazista diákok, továbbá egyetemi hallgatók vettek részt. Mindannyian a természettudományok iránti rajongásukkal és azon elkötelezettségükkel tűnnek ki, hogy aktívan hozzájárulnak alapítványunk küldetéséhez, ezáltal a természettudományos oktatás előmozdításához.
Ez a nap nemcsak egy workshop volt számunkra, hanem egy közösségi találkozó színtere is, ahol a résztvevők megismerkedtek az alapítvány önkénteseknek szóló aktuális lehetőségeivel – küldetéseivel, továbbá közös teret is biztosított az újító ötleteknek, együttgondolkodásnak és tudásmegosztásnak is.
Alapítványunk műhelymunkában lelkes önkénteseivel
A workshop lelke és háziasszonya Németh Liza, egyetemista hallgató önkéntesünk volt, aki a diákönkéntesek nagyköveteként vezetett minket a műhelymunkában. A zökkenőmentes facilitálás megvalósításában Tóth Adrienn önkéntes munkatársunk támogatta.
“Az esemény célja az volt, hogy diákönkénteseink megismerjék, milyen lehetőségeket kínál számukra az Alapítvány az önkéntes vállalásokra, és hogy ezek közül mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet. Az esemény háziasszonyaként teljesen felvillanyozott az a lelkesedés, amelyet láttam a többieken. Rengeteg inspiráló és hasznos ötlettel lettünk gazdagabbak és a nap végére mindenki megtalálta azt az egy, vagy több küldetését, amiben önkéntesként a legjobban ki tud bontakozni. Örömömre szolgál ezen kívül, hogy a résztvevők egytől-egyig fantasztikus emberek, kiváltságosnak érzem magam, hogy velük együtt munkálkodhatok a közös céljainkért. Hamarosan újra találkozunk!”
A nap során nemcsak tudást cseréltünk, hanem személyes kapcsolatokat is építettünk, új és régi ismerős arcokkal találkoztunk, ami újfent megerősítette közösségünk szoros kötelékét.
Az esemény során figyelmet fordítottunk arra, hogy meghatározzuk közös vállalásainkat és közösségi fejlesztési elképzeléseinket az idei évre. Mindenki megtalálta azt az utat, amely leginkább megfelel személyes érdeklődésének és céljainak. Közös célunk, hogy a természettudományos kísérleteket eljuttassuk olyan hátrányos helyzetű iskolákba és tanulókhoz, akiknek ez talán a legnagyobb ajándék. Ehhez diákönkénteseink olyan programjainkban látják magukat aktív szereplőként, mint például a Mobillabor kísérleti bemutatókon való részvétel kémiatanárok segédjeként, a Vándorkupa csapatverseny szakmai és szervezői csapatában való közreműködőként, vagy a Diákmentor Programban mentori tevékenység vállalásában, továbbá a szervezetünk kommunikációs és adminisztrációs területén nyújtott háttértámogatóként.
Malaczkó Réka diákönkéntesünk – a Richter TETT-mesepályázat 2021. évi 2. korcsoportos 1. helyezettje – saját szavaival így foglalta össze a workshopon szerzett élményeit:
“Őszintén bevallva – mivel a tavalyi személyes találkozó óta eltelt már több hónap – eleinte kicsit izgultam, de amint beléptem a terembe az idegesség elpárolgott. Jó volt látni a sok ismerős arcot, melyeken még mindig ugyanaz a lelkesedés és motiváltság tükröződött. Ez alapból biztosíték volt a pozitív családias hangulatra is. A workshopon részletes, személyes beszámolók által ismerkedhettünk meg az alapítvány különböző aktuális projekteivel, kapcsolódási lehetőségeivel, miközben teret is biztosított különböző ötleteknek. Mivel minden felvetéshez nyitottan álltak hozzá a résztvevők, a workshop aktív részének éreztem magam.
Olyan emberek között lenni, akik nem csak remélik a változást, de tesznek is érte, hatalmas motivációt adott a további munkámhoz az alapítvánnyal a következő személyes találkozásig, ami remélem mihamarabb bekövetkezik!”
Amit magunkkal viszünk a workshopból:
- Műhelymunka és Személyes Kapcsolódás: A közös tevékenységek és az együtt töltött idő lehetőséget adott arra, hogy mélyebb szinten ismerjük meg egymást.
- Közösségi Élmény: A rendszeres, minden évszakban megrendezésre kerülő személyes találkozók erősítik csapatunk összetartozását.
- Innovatív Ötletek: A workshop során rengeteg új ötlet született, amelyek új lehetőségeket nyitnak meg előttünk.
- Családias Hangulat és Háttértámogatás: A családias légkör és a mindenkit támogató hozzáállás erős alapot biztosít a közös munkához.
Hiszünk abban, hogy közös erőfeszítéseinkkel hozzájárulhatunk a természettudományos oktatás előmozdításához és azokhoz a diákokhoz is eljuttathatjuk a tudomány csodáit, akiknek ez talán a legnagyobb ajándék. Ebben a küldetésben jelentős, példát mutató szerepe van az ifjúságnak, diákönkénteseinknek is!
A Hősök Tere Alapítványnak ezúton is hálásan köszönjük az inspiráló tér biztosítását!
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b