Második, módosított felhívás kémiatanárok számára szakmai tapasztalatcserét jelentő mentorálásra jelentkezésre
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány (https://sz2a.hu/) az Egis Gyógyszergyár Zrt. (https://hu.egis.health/) támogatásával mentorprogramot indít kémiatanárok számára.
Korábbi, pályakezdő kémiatanárokat megszólító kezdeményezésünkre érkező visszajelzések alapján a mentorprogramot minden kémiatanár figyelmébe ajánljuk. Azaz nem kizárólag pályakezdő, hanem már a pályán lévő tanárok számára is nyitott a lehetőség. Olyan érdeklődő mentoráltak jelentkezését várjuk, akik
- szívesen fogadnák a tapasztaltabb kollégák szakmai javaslatait;
- közösen gondolkodnának másokkal módszertani kérdéseken;
- bővítenék pedagógiai és kémiatanári eszköztárukat;
- úgy érzik, egyedül vannak, és nincs kivel megbeszélniük a szakmai elakadásaikat,
- nyitottak olyan jógyakorlatokra, módszerekre, melyek már kidolgozottak és egyszerűen lehet alkalmazni a kémiatanításban.
A mentorálási folyamat során a mentorált olyan területeken kaphat útmutatót, módszertani támogatást, mint például:
- a napi iskolai rutin alakítása;
- versenyre és érettségire felkészítésben, szakkörben, diákkutatásokban, egyéb tehetséggondozásban való segítség;
- informatikai kompetenciák fejlesztésében való segítség;
- szakmódszertani spektrum színesítésében való segítség (beleértve a 21. századi tanulást és tanítást is).
A kiírásra már nagyszámú tapasztalt mentor jelentkezett, a kiválasztási folyamat még zajlik. Olyan mentorokat választunk ki a program számára, akik
- nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és ezt szívesen osztják meg;
- van mondanivalójuk, de nem gondolják, hogy csak az ő módszereik helyesek;
- nem azt akarják megtanítani, hogyan „kell” kémiát tanítani, hanem segítik a mentoráltat saját tanári személyisége és módszerei további alakításában;
- jártasak a 21. századi pedagógiai módszerekben is (vagy legalábbis nyitottak rá).
A mentorálás keretrendszere:
- alapvetően online videóbeszélgetés formájában;
- átlagosan havi egy, a tanévben összesen kb. 10 alkalommal;
- alkalmanként 60-90 perc időtartamban.
Mentor és mentorált szabadon egyeztethet személyes találkozót is az év során, ahogy az számukra kívánatos és megoldható.
A mentorálási alkalmakhoz szigorúan előírt tematika nincs, de ajánlásokkal, javasolt témákkal segítjük a mentorok felkészülését. A beszélgetésekhez biztosítunk tematikus segédletet, megkönnyítve a beszélgetés irányítását.
Éves programterv:
- 2023. október: programindítás (mentor – mentorált párok kialakítása)
- 2023. október – 2024. január: mentorálási folyamat
- 2024. január: „inspirációs rendezvény”
- 2024. január – 2024. május vége: mentorálási folyamat
- 2024. június: lezárás (legjobb gyakorlatok és tapasztalatok megosztása)
Költségek:
A mentoráltak számára a mentorprogramban való részvétel díjmentes. Kérjük olyan érdeklődő mentoráltak jelentkezését, akik felelősen vállalni tudják, hogy végigcsinálják a programot, annak érdekében, hogy ezt a díjmentes lehetőséget ne mások elől vegyék el.
JELENTKEZÉS
Az érdeklődő mentoráltaktól pályázatot várunk elektronikus formában a mentor@sz2a.hu e-mail címre.
A pályázati anyag:
- pdf formátumú
- tartalmazza
- fényképes szakmai önéletrajzot (amelyben látható az is, hogy hol és mikor szerzett kémiatanári képzettséget, és hol, mióta tanít)
- legfeljebb két A4 oldal terjedelmű motivációs levelet: miért szeretne mentorálást kapni ebben a programban, milyen képességei, tapasztalatai vannak már meg, illetve milyen területen lenne leginkább szüksége mentori segítségre, szakmai tapasztalatcserére (több válasz megjelölhető):
- a napi iskolai rutin kialakítása – ez értelemszerűen leginkább a teljesen pályakezdők számára;
- versenyre és érettségire felkészítésben, szakkörben, diákkutatásokban, egyéb tehetséggondozásban való segítség;
- informatikai kompetenciák fejlesztésében való segítség;
- szakmódszertani spektrum színesítésében való segítség (beleértve a 21. századi tanulást és tanítást is);
- egyéb.
A pályázók adatait az Alapítvány a honlapján megtalálható Általános adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
A pályázat leadási határideje: 2023. október 8. vasárnap éjfél.
Tervezett eredményhirdetés: 2023. október 20.
A kiválasztott mentoráltakkal szerződést kötünk.
Mind a mentorok, mind a mentoráltak esetében szakmai bizottság választja ki a programba bekerülő pályázókat és osztja be a mentor-mentorált párokat, melyeken a későbbiekben csak indokolt esetben módosítunk. A bizottság természetesen figyelembe veszi a mentorok és a mentoráltak érdekeit, kéréseit is. A mentorálás alapvetően egy tanévre szól, ami a felek szándéka szerint tanévenként meghosszabbítható.
Bővebb információ: Szakmány Csaba, Sz2A szakmai vezető, e-mail: mentor@sz2a.hu
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b