28. óra – új oktatási podcast sorozatunk a G7-en
A természettudományos oktatással kapcsolatos új podcast sorozatot indítottunk a G7 gazdasági portálon. A 4-6 hetente jelentkező, “28. óra” címet viselő sorozatot Holtzer Péter, az Sz2A elnöke fogja szerkeszteni és vezetni.
Az új sorozat gondolata annak a G7 beszélgetésnek nyomán született, melyen 2021. februárban vettünk részt Dr. Szalay Lucával (az ELTE TTK Kémiai Intézet egyetemi adjunktusa, aki számos programunkban együttműködő partnerünk), Dr. Szakmány Csabával (az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kémia vezetőtanára és Alapítványunk szakmai vezetője) és Holtzer Péterrel.
Péter az első adásban Darvas Józseffel beszélget, aki amellett, hogy a Salgótarjáni Általános Iskola fizika-kémia szakos tanára, a Kémia Mobillabor tanárcsapatának oszlopos tagja. Beszélgettünk a Mobillabor kapcsán végzett munkáról a térség kisebb iskoláiban, illetve arról is, hogy ő maga miért, hogyan lett tanár, és hogy otthon ebből a családja, a felesége és a gyermekei mit élnek meg. Szót ejtettünk a tanárok leterheltségéről, az „utazó tanárokról” és arról, hogy a fogadó iskolák és az ottani diákok szempontjából mi a következménye annak, hogy ott nincs állandó természettudományos tanár. Kitértünk arra is, hogy mégis mit tehetünk azért, hogy lehetőleg a kisebb iskolákban se vesszenek el a tehetségek, hogy bennük is megszülethessen a természettudományok iránti érdeklődés.
A sorozat első része a képre kattintva meghallgatgató a G7-en.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b