28. óra – Ez most nem az a helyzet, amikor a tanári teljesítménymérésre kéne helyezni a hangsúlyt
A G7-tel közös 28. óra oktatási podcastunk legújabb adásában Dr. Csapodi Csabával beszélgettünk, aki az ELTE Tanárképző Központ megbízott főigazgatóhelyettese, matematikatanár, a közoktatásban majd az ELTE TTK-n is tanított, tanít, a jövő matematikusaival illetve matematika-tanáraival is foglalkozott, foglalkozik. Csabával a tanárképzésben zajló átalakulásokról beszéltünk. Ezek a változások 2022. szeptemberében, felmenő rendszerben kezdődtek: rövidítették a tanárképzés időtartamát, előrehozták, amikor a hallgatók valódi iskolai környezettel, tanulókkal szembesülnek, továbbá áttekintették és racionalizálták a tananyagok mennyiségét.
Vendégünk beszélt ezen változtatások okairól és az elérni kívánt hatásokról a tanárképzés színvonalában és a jelentkezők számában. Kitértünk arra, hogy ezek a változások vajon már önmagukban elhozzák-e azt a „21. századi korszerű megközelítést”, amelyről több korábbi podcast beszélgetésünk során hallottunk az oktatás különböző szereplőitől, szakértőitől. Természetesen nem kerülhettük meg azt a kérdést sem, hogy mindez hogyan viszonyul az alapproblémákhoz, a pedagógusbérezés drámai helyzetéhez és a pálya megbecsültségének általános hiányához, azaz lehet-e érdemi fizetésrendezés nélkül bármit is tenni a szakmai területen, illetve hogy a több pénz önmagában képes-e megoldani minden problémát.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b