MAVESZ-Sz2A Projektverseny Projektfeladatok
Izgalmas fordulóponthoz érkeztünk. A verseny első szakasza a projektmunkák kidolgozása 2025. március 14-én lezárult. Eddig számos kreatív és inspiráló projekt érkezett be, amelyeket a zsűri már értékel. A beérkezett munkák között találhatóak olyanok, amelyek egyedi megoldással és új szemléletmóddal nyújtanak alternatívákat a fenntarthatóság terén.
Richter TETT-Mesepályázat Díjátadó
A Richter TETT-Mesepályázatnak megtartottuk az eddigi legnagyobb szabású díjátadóját a Vígszínházban. Az immár negyedik alkalommal megrendezett verseny záró eseményén számos elismert hazai művész fogadta a történetmesélő diákokat és kísérő szüleiket, mint a pályázat fővédnökei, a Döbrentey Ildikó – Levente Péter művészházaspár, továbbá Rudolf Péter, Wunderlich József és Halász Judit színművész is. A pályázat és a díjátadó természetesen az idei évben is a Richter Gedeon Nyrt. jóvoltából valósulhatott meg.
XI. Müller Ferenc Nemzetközi Kémiai Emlékverseny
“Tanulj meg mindent, amit lehet, akitől csak lehet!” Ezekkel a szavakkal kezdődött Szekszárdon, az I. Béla Gimnáziumban megrendezett verseny XI. Müller Ferenc Nemzetközi Kémiai Emlékverseny, melyen társszervezőként vettünk részt. A kétnapos megmérettetés főszervezője ezúttal is Nagy István, Mobillabor tanárcsapatunk tagja, az I. Béla Gimnázium kémia-fizika tanára volt.
Bemutató a Múzeumban
Bárány Zsolt Béla, Alapítványunk önkéntese és Mobillabor-tanára március elején iskolásoknak tartott foglalkozást a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeumban.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b