TÁMOGASS!
Adószám: 18908965-1-43
Számlaszám: 16200106-11603384
KAPCSOLAT
info@sz2a.hu
 
HUN | ENG

Mobillabor történetek 2. - Az inspiráló mobillaboros

Az ünnepvárás időszakában egy nagyon aktuális, hiánypótló, nemes célt szolgáló ügynek, a Mobillabor programunknak adunk teret. Folytatjuk Mobillabor történeteinket. Öveket becsatolni! Ebben a részben képzeletbeli körutat teszünk néhány magyarországi kis településen, ahova a Mobillabor már sikeresen eljutott. Először Magyarország közepe tájára érkezünk, a Bács-Kiskun megyei Páhi községben.

Dudásné Kovács Erika, biológia-kémia szakos tanár 1994 óta tanít Soltvadkerten, felső tagozaton, 5-8. osztályban. A Mobillabor program 2019-es indulása óta a csapat tagja.  

Erika:Egy Reaktor Kémiatanároknak nevezetű Facebook csoportban láttam a felhívást és rögtön jelentkeztem. Több mint 20 Mobillaboros foglalkozás  van már mögöttem, akad olyan iskola is, ahova már többször eljutottam. Bács-Kiskun megyében, Soltvadkerttől 40 kilométeres körzetben látogatom az iskolákat, többnyire én keresem fel őket.”

A fogadó iskolák közül az elsők egyike a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolája. 

Vetróné Nagy Szilvia, intézményvezető: “Sajnos egy ideje nincs kémia szakos pedagógus az iskolában, és nincs elegendő laborfelszerelés sem. Nagyon örültem a Mobillabornak, bár többször lenne rá lehetőség! A gyerekek is rettentő érdeklődőek voltak. Utána napokig beszédtéma volt közöttük, sőt otthon is. Dudásné Kovács Erika tanárnő járt nálunk. Mobillaboros munkájával rámutatott, hogy egyszerűbb hozzávalókból is lehet kísérletezni.”

A tananyagot színesebbé lehet tenni a kísérletekkel, meg lehet szerettetni  és értetni a gyerekekkel a tantárgyat. Fontos, hogy lássák saját szemükkel és tapasztalják meg, milyen jó dolog kísérletezni. Kézzelfoghatóvá tehetjük számunkra a nehezen érthető folyamatokat.”

Supka Ákos, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolájának 7. osztályos tanulója már tudja hol szeretne tovább tanulni. Műszaki pályára készül. Szüksége van a fizikára és a kémiára, de az iskolában sajnos nem igazán tudnak kísérletezni. 

“Részt vettem a Mobillabor foglalkozáson, ahol a magnézium forgács égetése tetszett a legjobban, mert a Mobillabor tanár vezetésével én csinálhattam meg a kísérletet. A hidrogén előállítása volt az egyik leghasznosabb tudás amit megtanultam a tanárnőtől. Jó, ha kísérletezünk, mert így megismerjük a kémiai reakciókat. Ha megértem a természettudományokat, felnőtt koromban tudom azokat alkalmazni. Tanulásban pedig az segít a legjobban, ha a gyakorlatban mutatják be az elméleti anyagokat.” – üzente nekünk Ákos.

Jávor Zsolt, 8. osztályos diák szintén a páhi iskola növendéke. Zsoltnak legjobban az elefántfogkrémes kísérlet tetszett, ez volt a leglátványosabb. A Mobillabor tanár lépésről lépésre bemutatta nekik a kísérletet.

“Szerintem a kísérletezéssel több tudást szerzünk. A biológia órán például, ha kivetítjük a táblára az emberi testet, akkor jobban meg tudom tanulni a részeit, látom, hogy mi micsoda. Kísérletezni jó, mert később, ha nagyok leszünk, egy-két dolog biztosan hasznunkra lesz a természettudományokból. Informatikusnak szeretnék tovább tanulni, bár kémia háttér oda nem nagyon kell, de a sima hétköznapokban még jól jöhet.” 

Dudásné Kovács Erika:Nagy élmény volt számomra a páhi gyerekek sokféle nyitott, érdeklődő kérdése, nemcsak a kísérlet kapcsán, hanem tovább gondolták, lehet-e kapcsolat aközött amit bemutatok és otthon a háztartásban tapasztaltak között.”

Egy 7. osztályos tanuló megkérdezte: »Tanárnő, jó ilyen sok mindent tudni?« – annyira meglepett az őszinte kérdése, hogy nekem is hirtelen végig kellett gondolnom hogy miért is jó ilyen sok mindent tudni.  Igen, egyértelműen jó ezeket a tudományos ismereteket ennyire érteni és átadni nekik.”

Mobillabor, kísérlet, kísérletezni jó, inspiráló mobillaboros, mobillabor történetek, Sz2A, Szabó Szabolcs Alapítvány

Kísérletezni jó!

Utazzunk tovább a megyében pár kilométert! Schnatlné Farkas Julianna intézményvezető az elmúlt (2021-2022) tanévben Soltszentimrén találkozott először a Mobillabor programmal, ott volt iskolaigazgató 10 évig. Jelenleg Fülöpszálláson vezeti a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Herpai Vilmos Általános Iskoláját. Ide is érkezni fog hamarosan Erika az utazó Mobillaborral.

Julianna: Dudásné Kovács Erika keresett meg, hogy létezik egy program, amivel kémia bemutatókat tud nekünk tartani. Itt a környéknek utazó kémia tanára van. Nem vagyunk egyedül ezzel a jelenséggel. Kémia tanításhoz ugyan régről maradt eszközök vannak az iskolában, de az anyagok beszerzése nehézkes, sokba kerülnek a vegyszerek. A Mobillabor foglalkozás után Erikával nagyon jót beszélgettünk, segített nekünk átnézni a kémia szertárt, átbeszéltük mit-hogyan hasznosítsunk mi magunk, szakmai segítséget nyújtott nekünk.”

Bódi Benjámin Erik, soltszentimrei 8. osztályos diákot a durranógáz kísérlet és magnézium égetés nyűgözte le. Hasznonak találta a Mobillabor tanár magyarázatait, megtanult helyesen szagmintát venni a kényes anyagokból is. Benjámin is informatikusnak szeretne tanulni, amihez a matematikára és fizikára van elsősorban szüksége. Oktatófilmekkel, digitális tartalmakkal bővíti a reál ismereteit. 

Innen tovább gurulunk a 13 kilomméterrel odébb fekvő Csengődre, ahol Németh István, a  Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolájának tagintézmény-vezetője szerencsésnek vallja magukat, hogy már kétszer is eljutottunk hozzájuk mobillaboros utazóládánkkal. 

István:A Mobillabor érkezése egyediséget, újdonságot és hatékony tudásmegosztást hozott nekünk. A természettudományos tantárgyak oktatása az utóbbi időben folyamatos kihívást jelentett iskolánkban, mert nyugdíjba vonulás miatt több reál szakos kolléga szakértelme hiányzott. A lehetséges megoldásokat keresve, kollégákat „kutatva” találkoztam a Mobillabor bemutatkozójával. Azt hittem, csak nagyvárosokban érhető el ez a lehetőség. A Mobillaboros tanárnő minden szükséges eszközt, felszerelést hozott magával és remek kísérleti bemutatókat, tanórákat tartott!”

A szakos ellátás megoldódni látszik a Csengődi Iskolában. Egyik kollégájuk a matematika-fizika mellett a kémia oktatását is felvállalta nem kémia szakosként. Leleményessége, egyéni érdeklődése és mérnöktanári ismeretei segítik a helyi munkában. Az iskola tanterme alkalmas lenne a kísérletek bemutatására, azonban az eszközök sajnos elavultak és a szükséges anyagok, vegyszerek beszerzése sem egyszerű.

Erika, a Mobillabor tanárunk inspiráló hatására most az iskolában projekt jelleggel, a tananyaghoz kapcsolódva mutatnak be kísérleteket, a lehető legegyszerűbb anyagokat használva. Jórészt számítógépes modellek, kísérletek és oktatóvideók segítségével zajlanak „kísérletek”.

Dudásné Kovács Erika, Mobillabor tanár üzenete advent második hetére: “Egy kedvenc idézetemmel fejezném ki a jelentőségét annak amit csinálunk. A lehetőség szót hangsúlyoznám ki. Albert Einstein így fogalmazott: »Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” Nagy lehetőség, hogy kis települések, kis iskoláiba jussunk el és mutassuk meg a kollégáknak, hogyan lehet a kémiát a gyerekekhez közelebb vinni.”

Következő Mobillabor történetünkben többek között egy szuper nagyival fogunk találkozni, aki a jókedvét és pozitív energiáit a legtávolabbi iskolákba is elviszi a gyerekeknek. Tartsatok velünk!

Adományozz Te is egy Mobillabor tanárt a gyerekek természettudományos oktatásáért!

A Mobillabor történetek további részei: