Horn Dániel, a HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa és oktatás-gazdaságtan és munkapiac csoportjának vezetője, a Corvinus Egyetem docense volt vendégünk a G7 28. óra podcast 21. adásában, amellyel a 2024-25-ös tanévet kezdtük.

Beszélgetésünk középpontjában az állt, hogy az elmúlt két év tanárügyi feszültségei (sztrájkok, leépítések, felmondások, státusztörvény) illetve a kb. 30 százalékos béremelés után most mi a helyzet a közoktatásban. Nagyon hamar azonban oda kanyarodtunk, hogy tudunk-e egyáltalán adatszinten eleget a folyamatokról.

Horn Dániel az egyik szerzője a kétévente megjelenő A Közoktatás Indikátorrendszere című kiadványnak, amelynek legutóbbi, 2024 tavaszán megjelent, a 2023-as állapotot tükröző változatát itt lehet megnézni, letölteni. Nagyon ajánljuk a kötet tanulmányozását bárkinek, aki szeretné pontosabban látni a folyamatokat, még ha ez egy másfél-két évvel ezelőtti összkép is. Ahogy vendégünk is elmondja az adásban, érdemi változást nem lát a trendekben. Még egy tanács: nem érdemes megijedni a dokumentumtól, sok oldal, de alapvetően rengeteg beszédes ábra.

A fő tanulság az, hogy egyrészt az államigazgatáson belül gyakorlatilag senki nem végez adatelemzést, kutatást, nem születnek olyan tanulmányok, amelyek a közoktatásról és jövőjéről bármit mondanának. Másrészt pedig adatszinten sincsenek pontos ismeretei senkinek (ismét ideértve a minisztériumi apparátust) akár az olyan alapdolgokról, mint hogy valójában mekkora is a tanárhiány, sőt, hogy hány gyermek, tanuló vesz részt a közoktatásban. A műsorban mindezek okairól és természetesen következményeiről is beszéltünk. Öveket becsatolni!

Horn Dániel és Holtzer Péter