Vándorkupa előzetes feladat
Az idei Vándorkupa előzetes feladatai már a zsűri előtt vannak! A versenyben résztvevő csapatoknak 4-6 perces videót kellett készíteniük, amelyben ételfestékkel és vízzel kapcsolatos kísérleteket folytatnak. A feladat célja, hogy a diákok kreativitásukat és tudományos tudásukat egyesítve a gyakorlatban mutassák be, hogyan lehet a hétköznapi anyagok segítségével izgalmas kísérleteket végezni. A kísérletek további érdekessége, hogy a diákok több tudományterületet is érintettek. Ihletet merítettek kémia, fizika, biológia és földrajz tudományokból is.
Szakmai Nap a Kémia és a Fizika jegyében
Országos szakmai fórumon vettünk részt Szolnokon, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskolában és Gimnáziumban, mely az Iskola és a Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésének köszönhetően valósult meg. A főszervező Tóth Imola, Mobillabor tanárcsapatunk tagja volt, aki kiemelte a kutatásalapú tanítás fontosságát, mely ma már világszerte iránymutató trend a kémia és fizika oktatásban.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b