Készülünk a Fizika Mobillabor program folytatására
Készülünk a Fizika Mobillabor program folytatására
2024 első felében lezajlott az új Fizika Mobillabor próbaféléve. A program a Semilab Zrt. együttműködésével, támogatásával valósul meg. Öt tanár (Albertusz Tibor, Benyhe László, Darvas József, Kiss Péter és Mészáros Péter) tartott meg 5-5 alkalmas foglalkozássort (Mechanika és hangtan, Légnyomás és légáramlás, Hőtan és folyadékok, Optika, Elektromosság és mágnesesség) Salgótarján, Lajosmizse, Heréd, Gyömrő, továbbá Budapest XIII. kerület egy-egy általános iskolájában. A kezdeményezés kb. 150 tanulót ért el.
A diákok az első alkalommal némileg még idegenkedve fogadták a Mobillabort, mert korábban még nem (nagyon) láttak kísérletet, különösen nem ennyit és ilyen eszközökkel. Azonban már a második alkalomtól kezdve nagy érdeklődéssel várták a következő alkalmat, kísérletekre kiéhezve. Tanáraink nem egyszer visznek bele számos új, a Kézikönyvben nem (vagy nem pontosan úgy) szereplő elemet, ötletet, eszközt is a foglalkozásokba.
A Semilab Zrt. támogatásával a program folytatódik és bővül a 2024-25-ös tanévben. Öt új iskola egy-egy hetedikes osztálya is fog csatlakozni, így összesen 50 foglalkozást tervezünk tartani, mintegy 300 tanuló részvételével.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b