Nemzetközi konferencián történő részvétel támogatására

A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) pályázatot ír ki a 2017. évi, XXXIII. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójában részt vett hallgatók körében nemzetközi tanítás-módszertani vagy oktatás-technológiai konferencián történő részvétel és természettudományi illetve matematikai témában előadás megtartásának támogatására.

A pályázati felhívás teljes szövege letölthető PDF formátumban.


Pályázat támogatási összege:

A támogatás összege a konferencia regisztrációs díjának illetve az utazási/szállás költségek fedezésére használható fel.
A pályázat tervezett keretösszege 400.000 Ft, amely a beérkező pályázatok függvényében módosulhat. A támogatás utófinanszírozásra (már folyamatban lévő konferencia-részvétel) is felhasználható.

Pályázati feltételek:

Pályázhatnak hallgatók, doktoranduszok, gyakorló tanárok. A pályázóknak pályázatukban meg kell jelölniük a kiválasztott konferenciát, annak rövid bemutatásával. Meg kell indokolniuk, hogy a célba vett nemzetközi konferencia miért releváns a számukra, milyen új ismeretek megszerzését várják tőle, illetve a konferencia milyen presztízzsel rendelkezik. Vállalniuk kell, hogy a konferenciát követően legalább két előadást tartanak Magyarországon, ahol egyrészt beszámolnak saját kutatásukról a konferencián elhangzott előadásuk részletesebb bemutatásával, másrészt beszámolnak a konferencia általánosabb tapasztalatairól, eredményeiről is.

A pályázóktól az Alapítvány a következőket várja el:

  • a bemutatni szándékozott kutatás leírását, a már elkészített dolgozatot (TDK dolgozat, egyéb dolgozat);
  • a jelentkező önéletrajzát, eddig elért eredményükkel, tevékenységükkel;
  • a kiválasztott konferencia rövid bemutatását, a konferencia honlapjának elérhetőségével;
  • a megpályázni szándékozott összeg mértékét és felhasználásának várható részleteit.

Az alapítvány a jóváhagyott keretösszeg erejéig a konferencia regisztrációs díját, illetve az utazás/szállás tényleges költségét téríti meg.

Elbírálás szabályai:

A fenti elvárásoknak nem megfelelő pályázatokat a Bíráló bizottság kizárhatja a pályázatból.
A beérkezett pályázatok alapján a Bíráló bizottság saját hatáskörben dönt a támogatás kiadásáról. A Bíráló bizottság fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa és egyetlen pályázót se támogasson, illetve arra, hogy a támogatási keretösszeget több pályázó között megossza.
Az elbírálás során előnyt élvezhetnek azok a pályázók, akik:

  • már elnyertek OTDK díjat
  • már megjelentettek referált publikációt
  • idegen nyelvű előadás tartását vállalják a nemzetközi konferencián.

Határidők:

A pályázat benyújtási határideje: 2018. április 13.
A pályázat várható elbírálása: 2018. május 4.
A pályázatokat a kapcsolat@sz2a.hu címre várjuk.
A pályázókat az elbírálást követően e-mailben fogjuk értesíteni.

Elbírálás

A pályázat elbírálásáról a következő bejegyzésben olvashattok.