Tudás és érték szállítása, hiánypótlás az oktatásban - Interjú Fridez Dórával, a Mobillabor nagykövetével
Önkéntes az önkéntessel négyrészes interjúsorozatunkban Tóth Adrienn, a Szabó Szabolcs Alapítvány egyik önkéntes munkatársa beszélget négy kiemelt természettudományos kezdeményesünk nagykövetével. Interjúsorozatunk harmadik részében Mobillabor programunk önkéntes nagykövetével találkozunk.
Fridez Dóra még csak egy éve tanít, de már közel sem pályakezdő. Egy nagyon különleges Mobillabor tanárral ismerkedhetünk meg, aki a versenyszférában töltött 23 év után döntött úgy, hogy új kihívást és örömforrást szeretne találni. Dóra a tanítás felé nyitott. Jelenleg sok mindent csinál egyszerre. Kémiát tanít, vegyészként dolgozik, tanulmányokat folytat matematika tanári szakon, mindemellett pedig Alapítványunk mobillaboros tanári csapatának egyik lelkes tagja. Szegeden él, egy gyermek édesanyja. Dórával mint a Mobillabor önkéntes nagykövetével Alapítványunk sikerprogramjáról beszélgettünk és a hozzá fűződő személyes megéléseiről.
Mesélsz egy kicsit magadról, hogyan is alakult az, hogy pályamódosító lettél, ám nem úgy, ahogy az elsőre hallatszik?
Alapvégzettségemet tekintve vegyész vagyok. Idén lesz 20 éve, hogy egy tisztítószereket gyártó svájci vállalatnál laborvezetőként, vegyészként dolgozom. Még korai éveimben elvégeztem a mérnök-közgazdász szakot is, így pénzügyi területen is megfordultam a vállalkozásban, de foglalkoztam minőségbiztosítással is. A reál tantárgyak mindig jól mentek. A kezdeti pályaválasztásom során felmerült bennem a matek-kémia tanári szak, de akkor végül olyan szakmai pálya mellett dönöttem, amelyről biztosan tudtam, hogy pénzt tudok vele keresni. Az is fontos volt számomra, hogy olyat csináljak amit szeretek. Mivel a kémiát szeretem és értem is, vegyésznek mentem.
Negyvenes éveim közepére, életközepi dilemmaként oda jutottam, hogy a pénzcsinálás már nem a fő motivációm. Hálás vagyok azért, hogy sikerült az elmúlt két évtizedben megteremtenem a családomnak, amire szükségünk van. Szeretnék valami újba fogni, ami legalább olyan örömet okoz számomra, amit a pályám elején megéltem, amiért szívesen felkelek reggelente. A pandémia hozta meg a felismerést.
Home office-ban dolgoztam, gyermekem is otthon tanult, így akarva-akartlanul láttam-hallottam hogyan tartanak órákat nekik. Azt gondoltam, hogy lehetne ezt sokkal jobban, gyakorlatiasabban is csinálni. Persze ugye, könnyű mondani. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ne csak mondjam, hanem akkor csináljam is! Mutassam meg, én mit tudok beletenni az oktatásba! Így kezdődött a váltásra való felkészülésem.
Tehát képzett vegyész vagy. Ez nem volt elég ahhoz, hogy elkezdhess tanítani? Vissza kellett ülnöd az iskolapadba?
Naívan azt képzeltem, hogy a vegyész diplomámmal és két nyelvvizsgámmal majd elmegyek tanítani, de mindenhonnan elküldtek, hogy pedagógus diploma nélkül azt felejtsem el. Nem biztos, hogy mindenki belevágna abba, amit én most felvállaltam, mégis lehetünk jó páran.
Azt gondolom, hogy meg lehetne szólítani a szakmai pályájuk vége felé járó szakembereket – pl. vegyészeket, gyógyszerészeket, olajipari mérnököket -, akik még tudnának hozzáadott értéket teremteni az oktatásnak. Olyan a versenyszférában megszerezett tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, amit nagyon jól lehetne hasznosítani a jövő munkaerejének képzésében, már általános iskolás kortól kezdve. Az 50+ év körüli szakemberek már beértek, és megtettek egy szép nagy karrier utat. Az is lehet, hogy az eredeti szakmájukban már kiégtek, de az alkotási vágy még mindig bennük van, teremteni szeretnének még, ugyanakkor a versenyszféra már lehet kevésbé keresi őket. Mégis itt vagyunk, és van még bennünk legalább 10-15 évnyi intenzív kraft kihasználatlanul. Valamilyen formában támogathatná az oktatásügy a hozzám hasonlókat, az idősebb korosztályt, akikben még ott van ez a potenciál. De most
azt látom, mintha egy nehezen megközelíthető zárt kör lenne ez az oktatás. Van a tanárok világa és azon kívül. Ide bekerülni nem könnyű egy külsősnek.
De a jelek szerint nem lehetetlen! Hogy lettél végül tanár?
Felmértem, hogy vegyész szakos végzettséggel rövid ciklusban tudok kémia tanári diplomát szerezni. És ha már van egy tanári diplomám, akkor arra lehet majd egy következő szakot építeni. Logisztikailag nem volt egyszerű kivitelezni, ugyanis Szegeden nem volt érdeklődés, ezért a szak el sem indult. Meg kellett találnom azt a felsőoktatási intézményt az országban, ahol van ilyen. Így kerültem végül az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre, Egerbe. Ott végeztem el a kémiatanár szakot 2022-ben. Rögvest felvételiztem a négyféléves matematika tanári szakra, szintén Egerben. Az ottani oktatókkal nagyon elégedett vagyok. Most járok a második félévemnél.
Tehát mostmár gyakorló kémiatanár vagy.
Igen, félállásban vagyok kémiatanár a Szent Antal Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Az intézmény keretei között két telephelyen is tanítok kémiát, Tiszaszigeten és Kübekházán. Félállásban pedig szakmai tanácsadóként, vegyészként is dolgozom a munkahelyemen. Kicsit aggódtam vajon 40+-os fejjel okos döntés volt-e részemről váltani, de egyáltalán nem bántam meg. Nagyon feltöltenek a gyerekek, nagyon élvezem a tanítást.
Mit jelent számodra önkéntesnek lenni?
Alapvetően hasznosnak lenni és segíteni. Ha én értek valamihez, a világnak meg van egy szeglete, ahol pont erre van szüksége, akkor megyek és segítek, odaadom, ami tőlem telik. Jóformán nekem most a tanítás is egyfajta önkéntes szellemben történik. Kötelességemnek is érzem, hogy benne legyek ebben az áramlatban. Tenni, cselekedni, a gyerekeink, a jövőnk érdekében. Az Alapítvány, a Mobillabor ebben partner. Én pedig velük tartok.
Fridez Dóra mobillaboros bevetésen.
Hogyan kezdődött el az önkéntességed az Alapítványnál? Mikor csatlakoztál a Mobillabor programhoz?
Dr. Murányi Zoltán, a Kémia Tanszék főiskolai tanára a kémiatanítás módszertanát oktatta nekünk. Olyan órákat tartott nekünk, ami engem teljesen magával ragadott. Oyan szeretettel és hévvel beszélt a kémiáról, a kémia tanításáról, hogy egyszerűen motiváltnak éreztem magam, hogy még jobban beleássam magam. Tavaly a vizsgáimra készülve különböző kémiás oktatási segédanyagokat keresgettem magamnak. A Youtube csatornán éppen egy kémiatanároknak szóló konferenciaelődás anyagát hallgattam. Abban Holtzer Péternek, az Alapítvány elnökének és Szakmány Csabának, az Alapítvány szakmai vezetőjének a Mobillabor előadására lettem figyelmes. Így bukkantam rájuk, az Alapítványra és a programra.
Azonnal éreztem, hogy ezt nekem találták ki. Volt időkapacitásom, erőforrásom, rögtön jelentkeztem is. 2022 tavaszán kezdtem el mobillaborozni. Remek alkalomnak találtam, hogy a gyakorlati kémia oktatást ezáltal is megkezdhessem. Másfelől
nagyon szeretem a kísérleteket. Ez valóban egy varázslat, és ezzel tudom a gyerekeket is ösztönözni. Fantasztikus élmény!
Később egyébként nagy öröm volt látni, hogy Dr. Murányi Zoltán, aki számomra egy szakmai ikonná vált, időközben szintén a Mobillabor programunk egyik kémiatanára lett. Megtiszteltetés ilyen nagytudású kollégákkal egy csapatba tartozni.
Mit kell tudni a mobillaboros tanárcsapatról? Szoktatok találkozni?
Sokfelől érkeztünk a csapatba. Az ország különböző pontjain élünk és tanítunk. Jelenleg 26-an vagyunk. Kihívás egy időben, egy helyen összekapcsolódnunk. Az Alapítvány minden évben összehív egy személyes Mobillaboros csapattalálkozót. Ilyenkor feltöltjük a vegyszereket és eszközöket tartalamzó ládáinkat, tapasztalatokat cserélünk, beszélgetünk, töltődünk.
A 2022-es Mobillabor tanárcsapat.
Szerinted mi az, amit a Mobillabor program képes adni a mai természettudományos oktatásnak?
A kémiát. A kémiát visszük el azokba a kistérségi, hátrányos helyzetű régiókba, ahol nincs kémia, ahol esélyük sincs a gyerekeknek kísérletet látniuk.
A kémia, a természettudomány maga az élet, amit megmutatunk a Mobillaborral. Ez mindenkinek érdekes. A Mobillabor ezt a varázslási lehetőséget adja, ami magával ragadja a gyerekeket és a fogadó tanárokat is.
Sokszor a humán tagozatos tanárok is lelkendezve jönnek oda hozzám, hogy valami hihetelenül nagy élmény volt számukra Mobillaboros kísérleti bemutatót látni. A Mobillabort minden kémiatanárnak ajánlanám, jöjjenek, vegyenek részt egy-egy bemutatón, mert sokféle kísérletet végzünk el, amikből sokat lehet tanulni arról, hogy hogyan kell kísérletet jól bemutatni. Én magam is szívesen beülnék mobillaboros tanártársaim kísérleti foglalkozására.
Mit jelent személy szerint Neked a Mobillabor program?
Lelkesítést, önkéntességet, segítséget, kalandot. Emögött az húzódik, hogy eljutottam az életem egy olyan szakaszába, amikor az önmegvalósítás került fókuszba. Egy olyan pályára állok, ahol egyébként a pályán lévők elhagyókká válnak.
Tudjuk, hogy kihaló félben vannak a kémiatanárok. Én pont szembe úszok az árral.
Csodálkoznak a munkatársaim, ismerőseim, hogyan jutottam erre a döntésre. Most nem ez a trend. Amit a versenyszféra biztosan kínál, az a pénzkereseti lehetőség. Aztán eljön az a pillanat, amikor ez már nem tud kizárólagos örömforrás lenni. Én most jutottam ide, hogy gyerekkel foglalkozni sokkal nagyobb érték lett az életemben, mint csak pénzt keresni. Náluk elérni valamit, velük megszerettetni valamit, és ha nem értenek valamit, akkor addig eljutni velük, hogy megértsék. A Mobillaborral ezt is elviszem a gyerekeknek.
Hány foglalkozást tartottál eddig? Milyen régióban, településeken jártál?
Tavaly óta körülbelül 15 Mobillabor foglalkozást tartottam. Többnyire Csongrád-Csanád megye elrejtett kis falusi iskoláiba járok. Én keresem meg az iskolákat. Van, hogy nagyon nehéz őket elérni. Van, ahol sosem hallottak rólunk, főleg itt a déli határkönyéken. Az általában meglep, ha egy iskola nem reagál a lehetőségre. Viszont ahova eljutunk, ott mindig hatalmas vendégszeretettel és lelkesedéssel fogadnak. Nagyon hálásak, hogy ingyen házhoz érkezik a tudás.
A Mobillabor bemutatóknak a közönség is aktív részese.
Milyen a kísérleti munka a gyerekekkel a fogadó iskolákban?
A gyerekek nagyon aktívak! Én a 7. és 8. osztályosoknak viszem el a Mobillabort. Van olyan mobillaboros kollégám, aki például egy egész iskolának tart bemutatót. Ez a fogadóiskolán is múlik.
A gyerekek a Mobillabor bemutató elején még óvatosak, kicsit félnek, vagy beülnek némileg unottan, aztán eltelik pár perc meg is fogom őket. Látják, hogy ez érdekes, hogy lehet kérdezni, és nincs jó vagy rossz válasz. Kérdés van és én válaszolok. El vannak ragadtatva, hogy megengedem nekik, hogy felvegyék a kísérletet a telefonjukkal. Azzal, hogy rögzítik és én közben magyarázom, mi történik, majd ezt később visszajátssza, már tanult valamit, már rögzült valami hasznos a fejükben. Azt látom, hogy nagyon élvezik a kísérleti munkát, az óra végén oda jönnek a kísérleti asztalhoz, megnyílnak, kérdeznek, mesélnek is arról, hogy hol szeretnének továbbtanulni. Hazafelé mindig olyan jó szívvel ülök be az autóba, hogy igen, ez a nap is megérte!
Mi az egyik legkedvesebb személyes élményed a Mobillabor kapcsán?
Az egyik Mobillabor foglalkozáson egy kislány végig figyelt, érdeklődött, kérdezett és mindemellet végig járt a keze. Hajtogatott nekem egy origami sárkányt, amit az óra végén ajándékba adott nekem, hogy megköszönje, hogy eljöttem és érdekes kísérleteket hoztam nekik.
A gyerekek pozitív visszajelzései hatalmas energiákat adnak. Adok és kapok. Nagy örömmel tölt el ez az őszinte szinergia. Ezekben a pillanatokban érzem azt, hogy most megvagytok! Elkapták a fonalat a természettudományok iránt, és innen lehetne tovább lépni, folytatni velük. Sajnos pont ilyenkor indulok haza.
Nem tudom, mi marad meg bennük utánam, de legalább azt tudom, hogy élményt, újdonságot vittem nekik, és felcsillant a szemük a tudásra.
Ezért is lenne csodálatos, ha a gyerekeknek minden órájuk így telne. Azt sajnálattal láttam, hogy rossz állapotok vannak az iskolák felszereltségében, nincsenek, vagy lejárt szavatosságú vegyszerek vannak nagyon régi időkből, vagy nem kapnak utánpótlást. A Mobillaborral felszerelt ládákkal érkezem és a gyerekek sokszor ennek köszönhetően látnak először laboros eszközöket.
Néha a legszebb köszönet egy origami sárkány formájában érkezik.
Milyen a Mobillabor egy gyermek szemével nézve? Mitől lesz ez jó nekik?
A Mobillabor a kézzel fogható kémia. Az elérhető kémia. Van színe-szaga. Minden ami tapintható, ami látható, maga az élet. Az összes kísérlet, amit bemutatunk, az körülvesz minket. Nem szimplán csodák, hanem a mindennapi élet dolgaira való rácsodálkozás.
A gyerekeknek nemcsak megmutatjuk, hanem invitáljuk is őket, hogy saját maguk is megtapasztalják a kísérleteket, amit csak lehet. Érezzék a különbséget, mi az, amit ők biztonsággal megcsinálhatnak, és mi az, amihez felnőtt szükséges. Nemcsak látvány, fények, színek, robbanások vannak, hanem komoly előkészületek, körültekintés, vegyszertárolás, felelősségteljes, biztonságos kísérletezés, de közben fontos, hogy ne is féljenek tőle. Megtanítjuk őket kísérletezni, és hogy kellő tisztelettel bánjanak a kísérletekkel.
Mit üzennél a nagyvilágnak miért érdemes támogatni a Mobillabort?
Azért, mert hiánypótló.
Ez az Alapítvány azért van, mert nagyon nagy a baj, és ezt felismerte, tenni akar. Ránk alapvetően azért van szükség, mert sajnos az iskolákban nincs kémia. Oda megyünk, ahol nincs kémia, nincs kísérlet. Ezért van nagy szükségünk a támogatásra, anyagi hozzájárulásra: hogy minél több iskolába, minél több helyre eljussunk. Lehetőség szerint nemcsak egyszer.
Egy nagyon lelkes, nagy tudással rendelkező társaság viszi a programot, akik nagyon komolyan veszik, amit csinálnak. Hiteles emberek, akik jó szívből, jót akarnak.
Tisztán a gyerekekért és a természettudományokért, a következő generációért cselekszünk.
Fel kell hívni arra a figyelmet, hogy haldoklik az egész rendszer, és mennyire fontos életben tartanunk a természettudományos tantárgyakat. A Mobillabor egy út abban, hogy ez az üzenet szélesebb körhöz eljuthasson.
Végül pedig még azt tenném hozzá, hogy a saját óráimon is azt látom, hogy a kísérlettel tudom leginkább fogékonnyá tenni a diákokat a kémia iránt. Az elmélet önmagában nem elég ahhoz, hogy értsük a világot, amiben élünk. A Mobillabor csodás színfolt. Kémiaszeretet és tenniakarás.
Ajánld fel nekünk adód 1%-át!
A legapróbb erőfeszítés is számít: támogasd te is az Sz2A hiánypótló munkáját! Adószámunk:
18908965-1-43
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b