Kémia Módszertani Nap, 2024. július 4-én
Holtzer Péter és Bárány Zsolt Béla alapítványunk képviseletében előadást tart a SJE Tanárképző Karának Kémia Tanszéke által szervezett Kémia Módszertani Napján, 2024. július 4-én.
Együttműködés az újonnan megalakult Nagykanizsa és környéke Természettudományos Munkaközösséggel
Együttműködés az újonnan megalakult Nagykanizsa és környéke Természettudományos Munkaközösséggel
Ovilabor-Sulilabor programunk az ELTE TÓK Kari Napokon
Ovilabor-Sulilabor programunk az ELTE TÓK Kari Napokon
Mentortalálkozó az Egis Tudományos és Technológiai Központjában
Mentortalálkozó az Egis Tudományos és Technológiai Központjában
Ifjúsági találkozó – Közösség és lelkesedés a természettudományokért
Alapítványunk ifjúsági workshopot tartott 2024. február 23.-án pénteken, ahol a természettudományok iránti lelkesedés és nyitottság hozta össze lelkes diák és felnőtt önkénteseinket.
Elstartolt a Fizika Mobillabor
A Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt. kezdeményezésére és támogatásával megvalósíthattuk régi tervünket, és elindíthattuk a Fizika Mobillabort.
Beszámoló: Richter TETT Természettudományos Nap
Október 3-án megtartottuk az első Richter TETT Természettudományos Napot Nagykanizsán.
Rendhagyó kémiaóra a Városligetben
Négy Mobillabor tanárunk tartott izgalmas kísérleti bemutatót a Városligetben a Street Training eseményen.
Richter TETT Természettudományos Nap – Nagykanizsa
Természettudományos Napot szervezünk 2023. október 3-án Nagykanizsán a Richter TETT-mesepályázat szellemiségében.
Sz2A sátor az Európa-napon
Négy Mobillabor-tanárunk kísérletekkel, játékokkal és TETT-mesékkel várta a gyerekeket és szüleiket az Európa-napon.
Aktuális
Támogass!
Banki adataink:
Magnet Bank
16200106-11603384
HU13 1620 0106 1160 3384 0000 0000
A Termtud Oktért Szabó Szabolcs Kh. Al.
Adószámunk:
18908965-1-43
Kapcsolat
A Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány
E-mail: info@sz2a.hu
Postacím: 1125 Budapest, Felhő utca 5/b