Kémia Mobillabor

Ahol már jártunk | Bemutató videók | Kézikönyv | Visszajelzések | Támogatóink

2019 októberében újraindult a Kémia Mobillabor kezdeményezés, amelyet Szabolcs juttatott el korábban sok vidéki iskolába. Támogatóinknak és a programra jelentkezett, a bemutatókat az iskolákba elvivő kémiatanároknak köszönhetően a program újraindításának első évében, a 2019-20-as tanév során 100 olyan, elsősorban vidéki, kisebb iskolában terveztünk kísérleteket bemutatni s ezzel kb. 3000 tanulót elérni, ahol a gyerekeknek egyébként kevés esélyük van ilyeneket látni, ezekből tanulni. Néhol már kémiatanár sem nagyon maradt ezekben az iskolákban.

Az élet, a koronavírus és az iskolabezárások azonban átírták ezt a tervet. Március közepétől sajnos a bemutatókat sem lehet megtartani. A csonka tanévben így a terv 70 százalékáig, 71 település iskoláiban mintegy 2100 tanulóhoz sikerült eljutnunk. A programot, amint erre lehetőség van, folytatni szeretnénk, akár ebben a tanévben, akár csak a következőben. A bemutatókat végző tanárok is készen állnak erre és nagyon várják.

Viszont a távoktatás jegyében, ezen az oldalon videók formájában közzé teszünk számos kísérletet, amelyeket szerencsére még az iskolabezárások előtt nem sokkal rögzítettünk. Bízunk abban, hogy talán ez is tud a kémiatanároknak segíteni a kialakult helyzetben. A felvételek természetesen szabadon felhasználhatók.

A Mobillabor állomásai

2019. október és 2020. március között a bemutatók 71 település iskoláiba jutottak el: Karancsság, Pacsa, Kétsoprony, Endrefalva, Pécs, Ságújfalu, Bócsa, Tokod, Tát, Tázlár, Eger, Zirc, Vásárosnamény, Zalakomár, Kisláng, Leányvár, Lenti, Kisnána, Gérce, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Káloz, Bogád, Nagyesztergár, Salgótarján, Nagyszénás, Komló, Pusztadobos, Somogyvár, Fonyód, Veszprém, Pincehely, Kelebia, Őriszentpéter, Besenyőtelek, Keszthely, Kunágota, Csaroda, Balatonszentgyörgy, Balatonfenyves, Gyöngyösfalu, Balatonszemes, Dég, Nagyrécse, Csapi, Páhi, Jánosháza, Sóskút, Galambok, Cered, Nagysáp, Nyírmada, Bagod, Dorog, Karancskeszi, Vatta, Herceghalom, Piliscsév, Balatonlelle, Lengyeltóti, Becsehely, Szentgotthárd, Ilk, Kömpöc, Sorkifalud, Bükkösd, Szabadszentkirály, Lepsény, Almáskamarás, Tard és Borzavár. Néhány beszámoló megtalálható a fogadó iskolák honlapján vagy facebook oldalán is, például ittittitt, vagy itt. A program eddig kb. 2100 tanulóhoz jutott el 2019. októberi indulása óta.

Bemutató videók

Szén-dioxid

Jód óra

Vízbontás

Hidrogén (durranógáz)

Izzó papír (titkosírás)

Éghetetlen papír zsebkendő

Fekete kígyó

Lángfestés

Alkoholrakéta

Magnézium égetés

Lávalámpa

Elefánt fogkrém

Kézikönyv tanároknak

A programban részt vevő tanárok az itt található kézikönyvet használják a bemutatókhoz. Az anyagban szereplő ötletek, leírások természetesen szabadon felhasználhatók.

Visszajelzések

„Nagyon jól sikerült a bemutató, a gyerekek is nagyon élvezték, szeretnék, ha máskor is lenne ilyen! Hátrányos helyzetű településről van szó, és sajnos az iskolába más településről kijáró 72 éves kolléga nem mutat be kísérleteket, így elgondolkodva a mai napon arra jutottam, hogy lehet, hogy ezek a gyerekek ezeken a kísérleteken kívül nem is láttak több kísérletet, és még az is elképzelhető, hogy a továbbtanulásuk során sem sok kísérletet fognak látni, főleg ha nem is lesz az iskolájukban kémiatanítás. Szóval azt gondolom, nagyon jó helyre került ez a bemutató! Mivel ez volt az első alkalmam, nagyon izgultam, egészen az első kísérletig! Utána megnyugodtam, és én is nagyon jól éreztem magam, jó érzés volt látni a gyerekek örömét! Köszönöm szépen, hogy lehetőséget kaptam erre!”

„Egy aprócska falusi iskolában, a nyolcadik osztályban tartottam a bemutatót, egy hiányzás volt, így kilenc gyerek volt jelen. Mivel kevesen voltak, sok kísérletet saját maguk is megcsinálhattak. A termük nem tette lehetővé a tanórai kísérletezést, ezért most nagy öröm volt számukra, hogy elvittük nekik. Ismételten élmény volt!”

„Nagyon jó kezdeményezés, a gyerekek szó szerint ki vannak éhezve a kísérletekre. Én személy szerint be is vonom néhány kísérletbe a tanulókat, még a nem kifejezetten tanulókísérletekbe is. Sajnos sok iskolában probléma a szakos ellátottság hiánya. Igazi befogadó közösségbe csöppentem. Most debütált a szünet alatt készített kis asztalkám, melyet a jobb láthatóság miatt készítettem, és viszem magammal a bemutatókra.”

 „Megtartottam saját iskolámban az első bemutatót. Saját tanítványaimnak mutattam be, akik nem hátrányos helyzetűek a kémia szempontjából, mert biológia tagozatosok, eggyel több az átlagnál a kémia is. Kíváncsi voltam a véleményükre. Rendkívül gondos volt az előkészítés, köszönet érte, hatalmas!! A diákok azt mondták, ha ezeket megcsinálom egykori iskolájukban, a mostani diákoknak tátva marad a szájuk, ezzel még azok is egyetértettek, akiknek volt bőven része kísérletben általános iskolában.”

„Kis iskola lévén, a 7. és 8. évfolyamos gyerekek (26 fő) együtt nézhették végig a Mobillaboros bemutatót. Délelőtt, tanítási időben fogadott az iskola, 1 tanítási óra és a szünet állt rendelkezésemre. A tanteremben nem volt vezetékes víz, ezért azt flakonban vittem magammal. Nagyon kevés hely állt rendelkezésemre mind az anyagok és eszközök előkészítésére, mind a bemutatásra. Nagyon jól éreztem magam, és a gyerekek aktivitásából levont következtetésem az, hogy ők is hasonló érzésekkel mentek a következő órára.”

„A diákok nagyon lelkesek voltak, és lehetett őket vezetni a kísérletek tanulságaira és magyarázataira. Sajnos itt is utazó kémiatanár kolléga látja el az órákat, pedig a terem szép, felszerelt, ideális a kémiaórák megtartására.”

„Nagy szeretettel vártak, a hetedik és a nyolcadikosok is ott voltak. Nincs kémia tanár, a gyerekek még labor eszközöket sem láttak élőben. Az elején féltek is kicsit, aztán belejöttek szépen.”

„A foglalkozás időtartamát két órában adtam meg (a fizikus kolléga ezért nem ment haza). A titkárnő, a kémia és a fizika szakos kolléga is részt vett a foglalkozáson. Négy tanulókísérleti csoportot alakítottam ki, a füstérzékelőt már korábban letakartattam. A bemutató során újfent tapasztaltam, hogy kérdéseimre, problémafelvetéseimre nehezen kaptam (egyáltalán releváns) válaszokat. A laza, humoros stílusom, az elfogadó attitűd szokatlan volt, a foglalkozás közben értették meg, hogy nyugodtan hozzászólhatnak, kérdezhetnek, nincs félnivalójuk.”

„Először saját iskolámban mutattam be kísérleteket, az általam még nem végzett órai kísérletek gyakorlása volt a cél. Ötödik, hatodik és hetedik évfolyamos tanulókkal háromszor egy órás „gyakorlás” volt ez nekem azért, hogy tapasztalatokat szerezzek az új kísérletekkel. A harmadik órában délután az emelt matekos tanulókat el kellett kérnem a kollégáktól az érdeklődés miatt… A tanítványaim előtt mertem „kísérletezni”, vagyis először kipróbálni a kapott anyagokat, kísérletleírásokat. Nem akartam, hogy külső helyszínen valljak kudarcot. A vegyszerek véges mennyisége miatt bevállaltam, hogy tanítványaim előtt szerzem meg a tapasztalatokat. Tanulóim lelkesen nézték és végezték a kísérleteket. Intézményvezetőm is megnézett egy foglalkozást (kémia szakos). Rátok gondolva a rendelkezésemre álló vegyszereket és üvegtechnikai eszközöket használtam és fogom használni, hogy később minél több kolléga kaphasson újszerű eszközöket. A Bunsen-égő aranyat ér! Köszönettel tartozom az új ötletekért, amiket ki fogok használni a tantárgy népszerűsítésére, akárcsak a fizika népszerűsítésére.”

„A tanárnő azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy jövőre, amennyiben lehetséges, térjek vissza hozzájuk. Nagyon jó élmény volt ez a bemutató is mindannyiunknak.”

„Amelyik kísérlet engedi és van jelentkező a diákok között, segítségül hívom őket. Lehet, hogy kicsit bátortalanok az elején (hiányzik a rutin, ki kell állni a társaik elé), de ügyesen dolgoznak és büszkék magukra, hogy ők és jól végezték a kísérletet vagy annak egy részét. Rendkívül örülnek a tanulói kísérleteknek.”

„A kolléga jól felépített tanóráján a tehetséggondozás éppúgy jelen volt, mint a felzárkóztatás. Az órán a legnagyobb kihívás a gyerekek figyelmének, érdeklődésének felkeltése, fenntartása, a motiválás, mely maradéktalanul megvalósult.”

„A terem felszerelése nem kísérletezésre berendezett (sem gáz, sem vízcsap nincs). Azonban a lelkes diákok fegyelmezetten dolgoztak. Egy tizedikes diák segítette a munkámat, közösségi szolgálat keretében.”

„Az iskolában nagyon örültek a bemutatónak, hiszen itt sem kísérleteznek kémia órán (agrármérnök végzettséggel tanít a kolléganő). Nagyon köszönték a lehetőséget! Sok támogatót kívánnak az Alapítványnak, és várnak jövőre is! Videót és fényképeket is készítettek, ezt felteszik az iskola honlapjára.”

„Nagyon fantasztikus dolog ez a mobillabor!!! Köszönöm, hogy részese lehetek. A gyerekek és nem utolsó sorban a pedagógusok is nagy szeretettel hívnak vissza bennünket és kérdik, hogy ugye lesz folytatása.”

„Néhány éve heti három órában jártam oda tanítani, mert nincs kémia szakos kolléga, így ismertem a helyi viszonyokat. Valóban hátrányos helyzetű tanulók járnak oda, munkalehetőség nem sok van. Az igazgatónő megszervezte a foglalkozást, 26 érdeklődő tanuló jött, sajnos több már nem fért be a terembe. A más településről áttanító kémia szakos kolléga egyéb elfoglaltsága miatt nem volt jelen, de két tanárnő ott volt. Attól eltekintve, hogy a szaktárgyi ismeretekre nehezen tudtam alapozni (bár erre számítottam), a foglalkozás sikeres volt, a diákok és a kollégák is nagyon élvezték, az uzsonnaszünetre nem akartak kimenni, ezért egy óra negyven perc után én fejeztem be a foglalkozást. Mellesleg én is élveztem. Másnap az iskola közösségi oldalán már megjelentek a fényképek, amiket a kollégák saját telefonnal készítettek. Feltételezem, hogy nem probléma, ha kihasználom a lehetőséget a fizikai vonatkozások megemlítésére is.”

Támogatóink

Köszönjük a Richter Gedeon Nyrt., a Bau-Haus Kft., a Japonica Holding Kft. és a 77 Elektronika Kft. nagylelkű anyagi támogatását, magánszemélyek adományait, a Szkarabeusz Kft. beszerzéseknél nyújtott kedvezményét, továbbá a számos gyógyszertártól kapott segítséget. Más támogatókkal jelenleg folyamatban vannak egyeztetéseink. A program fenntarthatóságához és bővítéséhez, még több régióba történő eljuttatásához további együttműködő partnerek segítségére is számítunk.